Kedves Olvasóm!

Régóta nem írtam blogomba, hiányzott az írás. A hosszú, véget érni nem akaró tél után azonban a jó, már-már nyárias idő lehetőséget adott egy kiadósabb kirándulásra. Feleségemmel továbbra is fontosnak tartottuk, hogy Magyarország számunkra kevésbé ismert tájainak felfedezésével töltsük szabadidőnket, ezért tavaszi országjáró kirándulásunk színhelyéül a Vértes-hegységet és közvetlen környezetét választottuk. Nagy örömünkre családunk a télen egy kislánnyal bővült, így az útitervünket baba-barátként alakítottuk ki. Gyerekkel az út megtervezése több előkészületet igényelt, ám utunk bebizonyította, hogy egy kisbabával sem kell lemondani az eddigi szokásokról, kedvelt időtöltésekről, minden csak szemlélet kérdése. A lentiekben részletezett útvonalterv gyerekkel és gyerek nélkül is kényelmesen teljesíthető.

Első nap: Indulás Győrből - Tata (Fényes-tanösvény) – Tata (vár) – Tatabánya (Bányászati Múzeum és Skanzen) – Vértessomló (szállás)

Első napunkat Tatán kezdtük, az óváros helyett először a tatai strand parkolójában álltunk meg, ugyanis itt engednek be az ún. Fényes-tanösvényre, amely egy kiépített útvonal egy óriási kiterjedésű láp felett. Az önmagában érdekes tanösvényt a leírásokon kívül bugyogó források, békák, gólyák, s egyéb állatok színesítik. A végig széles pallókon jól járható ösvényen egy kilátót is felépítettek, ahol jó fotókat lehet készíteni az elénk táruló látványról. Tata, a vizek városa, rengeteg apró forrása miatt kapta a város ezt az elnevezést. A városba is benéztünk, ahol tettünk egy sétát a tóparton. Az Öreg-tó mellett található a vár, mely elég megkímélt állapotnak örvend, belsejében kiállítás várja a turistákat. Felpezsdítő volt elidézni a tó partján, s ajánlott egy kávét meginni az öreg platánfa tövében található kávézónál.

Tatabánya valószínűleg soha sem lesz Európa Kulturális Fővárosa, az emberek túlnyomó többségének a város határában magasodó Turul szobron kívül más nem jut eszébe Komárom-Esztergom megye központjáról. A három faluból létrehozott városnak pedig igenis van történelme, de azt nem az óvárosban, hanem az egykori bányaaknák helyén kell keresni. A néhai XV. akna 1987-es bezárása óta múzeummá van alakítva. Gyakorlatilag a zárás körüli állapotokat sikerült megőrizni a bányászat összes kellékével együtt. Ami talán kiemeli a múzeumot a többi bányászati emlékhelytől, az a skanzen rész, ahol 2 bányász lakóépületet, egy bányásztiszti szállást, valamint egy iskolaépületet alakítottak ki gondosan megőrizve az eredeti állapotukat. A bányászlakások gyakorlatilag 6 lakásos sorházak, egyikben régi idők berendezéseivel, a másikban különböző mesterségek (fotózás, cipészet, fodrászat…stb.) láthatóak.

Első napunkat Vértessomlón zártuk, ahol másnap is a szállásunk volt. A kis falu nagyon rendezett, csendes, barátságos hely volt számunkra. Meglepett, hogy díszburkolatos volt a járda, meg az egész település tisztasága. Jó volt ott tölteni az időt. Foglaltunk egy egyszerű, de tiszta szállást (Margó Panzió), ahol félpanziós ellátást is lehetett kérni. Javasolt a lehetőséggel élni, mert a faluban más étkezési lehetőséget nem láttunk. A reggeli hatalmas adag volt, a vacsora pedig egyéni kívánságoknak is meg tud felelni. Gyerkőcünk miatt az Vértes erdeiben csak egy rövidet kirándultunk, azonban aki komolyabb túrákra szánja el magát a környéken, annak a falu és a panzió egy príma kiindulópont lehet.

Második nap: Bokod (Úszó horgászfalu) – Majkpuszta (Kamalduli szerzetesek apátsága) – Vértessomló (Nagy Somló-hegyen kilátó)

A második nap Bokodon indítottuk túránkat. A híres úszó horgászfalut néztük meg. A tó mesterséges, a hőerőmű hűtőtava. Partján üdülőket alakítottak ki, melyek egy része cölöpökön keresztül közelíthető meg, mert a vízre építették őket. Horgászok tanyája, a sok-sok vízi épület érdekes látványt nyújt a kíváncsiskodók számára, akik mostanában annyira elszaporodtak, hogy egyre kevésbé türelmesek a nyaralótulajdonosok velük szemben. A tulajdonviszonyokat célszerű tiszteletben tartani mindenkinek, közel lehet jutni a tanyákhoz a szabályokat betartva is.

A nap fénypontja és talán a környék nevezetessége a majki apátság volt. Itt egykoron Szent Romuáld követői éltek. Szent Romuáld volt az első olyan remete, aki a remeteséget „intézményesítette” és megalapította a kamalduli rendet. A szerzetesek elkülönülve, ki-ki a saját házában élt, néma barátoknak hívták őket hallgatási fogadalmuk miatt. Évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor beszélhettek, egyébként csak imádkozni lehetett hangosan. A külvilággal, segítőikkel írásban kommunikáltak, magányban éltek, olvasással, növénygondozással, kétkezi munkákkal töltötték idejüket. A szerzetesrendet a helyi földbirtokosok (Esterházyak) hívták Majkra 1733-ben. Sajnos mire az épületegyüttes (a remetelakok, a templom, a központi épület – ún. Foresteria) elkészült, addigra a rendet II. József feloszlatta 1782-ben. Később a barátok már nem költöztek vissza, így a rend élete rövid volt Magyarországon. Érdekesség, hogy ma is élnek kamalduli remeteték olasz és lengyel földön. Majkon kiállítás és életük bemutatása őrzi emléküket. Egykori házaikat hamarosan szállásként fogják hasznosítani zarándokok, kíváncsiskodók számára. A remetelakok alapterülete körülbelül 80 négyzetméter, háló, dolgozószoba, kamra, valamint saját kis kápolna található bennük. Minden épület egyezően nézett ki s volt berendezve eredetileg, s a hozzájuk tartozó kert is ugyanekkora alapterületűnek lett kialakítva. A rend alapítóját is gyakran az apátság makettjével ábrázolják. Idegenvezetéssel, óránként lehet megtekinteni az apátságot, első része kötött program, az utána következő kiállítás egyénileg megtekinthető. A lengyel barátok életéből lehetett megnézni egy fotókiállítást ott jártunkkor. A kávézót a fárasztó túra után mindenkinek ajánlom!

Majk után szállásunkra mentünk, ahol mi magunk és a baba is megpihent egy picit. Volt még azonban a napból pár hasznos óra hátra, ezért a szállásadónk tanácsára a közeli Somló-hegyi kilátóhoz mentünk fel. Ez volt az egyetlen erdei túránk, a baba miatt hosszabbra nem vállalkoztunk, de így is több mint 5 kilométer a faluból feltúrázni. A kilátás miatt mindenképpen menjünk legalább ide fel, mert jól be lehet látni a környéket. Vértessomló után még Várgesztesen lehetne túrázni a várhoz, ami sajnos tatarozás miatt zárva volt. A túra után megvacsoráztunk és megpihentünk.

Harmadik nap: Gánt (bauxitbánya és múzeum) – Csókakő (vár) – Mór – Érkezés Győrbe

Utolsó napunkon fájó búcsút intettünk Vértessomlónak és autóba ülve kisebb kitérőkkel hazafelé indultunk. Megálltunk Gánton, ahol a bauxit felszíni fejtése miatt már-már Csillagok háborújába illő látvány tárult elénk. Van egy múzeumi része (egy volt bányajárat) is a bauxit tanösvénynek, mind a kettő rész jeggyel látogatható, saját parkolója van a helynek. Miután ismét „bányásztunk” Csókakő felé vettük az irányt.

Csókakő várához egy meredek emelkedőn vezet az út, az út viszont nem túl hosszú, mert a vár parkolója viszonylag magasan helyezkedik el. A várban komoly felújítási munkálatok folynak, jelenleg kilátóként üzemel, belépésért nem kérnek díjat. Mi a nagy melegben egy kicsit elidőztünk a parkolóban, ahol a sok-sok zöld növényzet és hűsítő árnyékot adó fákon túl egy Horthy-szobor és Nagy-Magyarország emlékmű található. Kicsit megpihentünk, fotózkodtunk a tavaszi melegben, majd Győrnek vettük az irányt a 81-esen.

A borok kedvelőinek érdemes megállni Móron, ahol kimérve és palackozva egyaránt nagyon jó, savanykás fehérborokat lehet kapni. A Varga&Fia pincészetben nagyon finom termelői nedűt vittünk haza magunkkal.

Egy újabb sikeres túrát tudhattunk magunk mögött, amely az első családi kirándulásként íródott bele saját történetünkbe. Múltunk, s jelenünk megismerésével pedig ismét valamivel többek lettünk.