Rajongok Olaszországért. Rajongok az országért, az emberekért, a felfogásukért és mindazért, amiből nekünk magyarországiaknak kevesebb jutott a földi életben: az optimizmus, a lazaság, a nevetés nagy kosarából. Egy félévet töltöttem a dél-tiroli Bolzanoban, jártam „Északon” több helyen, de bejártam Toscanát és Rómát, de igazán „Délen” még nem voltam. Dél-Olaszországban azért más – mondogatják maguk az olaszok is, viccelődnek is sokat rajta, filmek, írások, különböző művészi indíttatású alkotások állítanak emléket az ország „kettősségének”.

„Délolasz” élményeimet bepótolni kívántam, ezért a lehető legdélebbre, Palermoba utaztam feleségemmel még a 2020-as járvány elszabadulása előtt. A Ryanair fapados járatával kevesebb, mint 2 óra alatt Budapestről Palermoba is érkeztünk, ahol már a repülőtéren érezni lehetett, más világon járunk: a budai hegyek lankás, zöld oldalait magas, meredek, kopár sárgás színű sziklák váltották fel. A reptérről a városba tartó tranzit vonatról pedig nagy lelkesedéssel néztük a tájat: a véletlenszerűen elszórt tengerpart menti épületeket, az örökzöld mediterrán növényeket és a mellettünk elsuhanó, végtelennek tűnő kék tengert.

Az olvasás elkezdése előtt ajánlom YouTube csatornámon közzétett kedvcsináló videó megtekintését.

MÚMIÁK, ISMERKEDÉS AZ ÓVÁROSSAL

Catacombe dei Cappuccini, Centro Storico

Utazásunk egyik fő célja a palermói múmia múzeum volt – feleségem egyik régi álma vált ezzel a látogatásunkkal valóra – ezért megérkezésünk után rögtön a Catacombe dei Cappuccini (Kapucinus katakombák) felé vettük az irányt. A látnivalók közül ez van a legtávolabb a belvárostól, ezért egy jó félórás séta során megismerkedünk rögtön Palermo főbb jellemzőivel: zsúfoltság, forgalmi dugók, szemét és kipufogóbűz, járda hiánya, egymásnak parkoló autók valamint a jellegzetes „déli” erkélyek, melyeken mindig szárad a frissen mosott ruha. A kapucinus szerzetesrend kolostora mellett található katakombákban kb. 8000 mumifikálódott holttest található. Eredetileg csak a szerzetesek temetkeztek ide, de miután észrevették, hogy a különleges klimatikus viszonyok miatt a holttestek mumifikálódtak, tudatosan kezdték úgy temetni az elhunytakat, hogy a folyosón található kampókra (a belső szervek kiszedése után) felakasztgatták őket. Később aztán világi embereket is ide temettek – hasonló módon. A kiállításra más szót nem tudok használni: elég bizarr. Rengeteg holttest néz „farkasszemet” a látogatóval vagy éppen lóg felette a négyzetes elrendezésű folyosókon. Az egyszerű szerzeteseken kívül megtalálhatók saját elöljáróik (az apátok) régi öltözékükben, valamint kialakítottak „blokkokat” családosoknak, szüzeknek, nőknek és kisgyermekeknek is. A múmiák állapota is különböző: a csontváztól kezdve hajas múmiáig megtalálható minden. Egynéhány múmiánál még a szemgolyó maradványai is kivehetőek. Fotózni – talán kegyeleti okokból is – tilos, ha nem tartjuk be, akkor a kamerán keresztül figyelő signore szól be nekünk, hogy „no foto”. Ettől függetlenül az interneten találhatók képek a múzeumról, tehát fel lehet rá készülni, mi vár ránk. A holttestek százai mellett felfedezzük a katakombák legújabb lakóját is: a két éves születésnapja előtt elhunyt kicsi Lombardo Rosaliat, akit 1920-ban a spanyolnátha járvány vitt el. Édesapja akarta megmenteni kislánya testét az enyészettől, ezért felkérte a kémikus dr. Alfredo Salafiát, hogy lánya testét mumifikálja. A technológia sokáig ismeretlen maradt, nem lehetett tudni miként sikerült elérni Alfredonak azt, hogy a lány teste teljesen épen megmaradt. Csupán 90 évvel a kislány halála után derültek ki részletek, hogy a gyerek ereibe fecskendezett különböző vegyületek tartósították a testét. A kislány után már nem temettek ide senkit, a legtöbb holttest a 19. századból való. Irtózatosan nyomasztó a kiállítás, bár természetesen tudjuk: ők már nem bántanak senkit. El lehet gondolkozni mindenesetre az emberi mulandóságon, a gyermekek múmiáit nézve pedig azon lehet töprengeni, hogy valakinek milyen kevés idő jutott a földön. Hogy egy „temetőből” mennyire etikus „kiállítást” rendezni? Ezt a kérdést döntse el mindenki saját maga. Életem legbizarrabb múzeumi látogatása volt.

A belváros felé a Porta Nuova-n (új kapu) keresztül juthatunk. A kaput átlépve rögtön jobbra pillanthatjuk meg az egykori királyi rezidenciát, a Palazzo dei Normanni-t. Szicília korábban önálló királyság volt, ezért a királyi palota épülete is impozáns. Megtekintését másnapra hagytuk, múzeumlátogatás helyett a Vittorio Emanuelle úton beljebb sétáltunk. Szerencsére itt már autósoktól lezárt sétálóövezetek is találhatók, sokkal kellemesebb volt fotózni a tisztább levegőn. A királyi palota előtt már narancsfákat is felfedeztünk a Villa Bonanno névre hallgató közparkban. A Vittorio Emanuelle úton tovább sétálva találtuk a palermói székesegyház hatalmas épületét, előtte szintén egy rendezett park van. Az úton jobbra és balra szuvenír árusok, gyorsétkezdék, különböző boltok várják a látogatókat. A belváros közepe az ún. Quattro Canti nevezetű tér, ahonnan egy perc sétára található a Fontana Pretoria nevezetű szökőkút, meztelen szoboralakokkal. Korábban a szökőkút megépítése olyan ellenérzéseket váltott ki a helyiekből, hogy sokan azóta csak a szégyen terének nevezik a helyet, épületeket is el kellett bontani miatta annak idején. Ettől függetlenül Palermo egyik legfelkapottabb teréről van szó, este igazán hangulatos, olaszos hely. Így, hogy a főutcán szinte végigsétáltunk, rögtön benyomást kaptunk Palermo városáról már az első napon, sőt a szállásunkig már kis sikátorokon kellett áthaladnunk, amelyek úgy behálózzák a belvárost, hogy egyes utcácskákat a térképek sem jelzik sokaságuk és szűkösségük miatt. Esteledvén azonban sokakat megijeszthetnek a kihaltabb utcácskák, tele szeméttel és kosszal, illetve egy-egy szembejövő alak ijesztő lehet, azonban mi utunk során nem találkoztunk rossz tapasztalattal: sokan intenek a néha robogóról is támadó tolvajoktól, de szerencsére nem történt baj, nem éreztünk rossz közbiztonságot. Érdekesnek találtam volna, ha „maffia” jelenlétét is látjuk, aki nyilván nem a turistákat, hanem a helyieket tartja sakkban, de nagy fekete, sötétített autókkal sem találkoztunk: a maffiára utaló jelek néhány helyen graffitis műalkotások, vagy a tengerpart szomszédságában lévő maffia áldozatainak dedikált emlékmű voltak. Egy korábbi olasz filmből megragadt bennem, hogy a déliek sohasem adnak számlát, de most még ilyen élményem sem volt. A hangulat – így március elején is – mindenesetre megragadó volt: a lazaság, a trattoriák sokasága, a tenger és a mediterrán növényzet mindennap örömöt okozott: jó, hogy ide is ellátogattunk. Szálláshelyünk (Kasa Kala) közvetlenül a tengerpart mellett volt, azonban egy forgalmas út és a kikötő közelsége nem a csendet árasztotta, elhelyezkedése mindenesetre kiváló volt, szállásadónk által ajánlott bolt és éttermek pár perc sétányira voltak tőlünk. Első este tapasztaltuk – Toscana után újra – hogy a saját bioritmusunk eltér az olaszokétól, ugyanis fél 7 körül már szívesen vacsoráztunk volna: a legtöbb étteremet azonban fél 8 vagy 8 óra után nyitották ki, így várnunk kellett. A várakozás mindenképpen megérte, a „Funnico Pizzalab” nevű helyen olyan nápolyi stílusú pizzát ettünk, hogy sokáig emlegetni fogjuk: egyszerű és nagyszerű eledelnek bizonyult a pizza. Nem árulok el nagy titkot: az étkezésekkel az egész út során nagyon elégedettek voltunk.

PALERMO – AZ ÓVÁROS LÁTNIVALÓI

Teatro Massimo – Mercato del Capo – Cattedrale di Palermo – Palazzo dei Normanni – Mercato Ballaro – Orto Bottanico – Porto di Palermo

Második napunk a tervezettnél is erősebbre sikerült: több mint 26 ezer lépést mutatott aktivitásmérőm a nap végén (ezt kb. 20 km távolságnak becsülte), valóban elfáradtunk, de ha utólag ránézek a fenti látnivalók listájára, akkor nem csoda. Először a Teatro Massimo, az operaház előtt haladtunk el, amely Európa harmadik legnagyobb operaháza, belseje annyira impozáns, hogy az előadásokon kívül idegenvezetéssel is meg lehet nézni, a rövidebb tárlatvezetés kb. 30 percig tart. Ottjártunkkor egyrészt még korán volt, később pedig a székesegyháznál kaptuk az információt szintén turistáskodó honfitársainktól, hogy az Operaház filmforgatás miatt zárva tart. Szerencsére azonban az Operaház volt az egyetlen látnivaló, amelyet terveink ellenére ki kellett hagynunk Palermóban. A reggelünket az egyik leghíresebb és legnagyobb piacon, a Mercato del Capo-n kezdtük. A magyar piacokon megszokott „csirkefarhátak, termelői mézek és kézműves kolbászok” helyett itt rengeteg tengeri állattal találkoztunk, az egyik polip még olyan friss volt, hogy mozgott (ld. a videóban). Ezenkívül sok friss déli gyümölccsel találkoztunk, amelyek nagyon jól néztek ki. Ittunk is egy gránátalma turmixot 1 euróért, mert ezt több helyen – hangos módon – kínálták az olaszok a bámészkodóknak. A piac amúgy szintén egy kis utcácskában húzódott végig, a jéggel kitett áruk pedig az utca kövére csöpögtek, nem túl higiénikus benyomást keltve. Én mindenesetre nem tartottam aggályosnak az eladás módját, mert a portékák kivétel nélkül szemrevalóak voltak. A piacon átvergődve kb. a székesegyháznál kötöttünk ki, ahova a belépés ingyenes, de a különböző extra intézményeibe (kincstár, altemplom, tetőzet) külön belépőjegyet kell váltani: mi a tetőre vettünk jegyet, hogy megcsodálhassuk a kilátást a városra. A tetőre mindenképpen érdemes felmenni, csodálatos a város látványa a környező magas hegyekkel együtt. Ezek után a Palazzo dei Normanni épületéig mentünk, amely a szicíliai király palotája volt. Egy picit csalódás a királyi palota, az épület kívülről érdekes, a belső udvarán is sok fotót lehet lőni, de a múzeum anyaga nekem kicsit semmitmondó volt. A leghíresebb része a Cappella Palatina névre hallgató kápolna, amely arab-bizánci elemeket felvonultató csodálatos kis „házi kápolnája” volt a Szicíliai Királyság mindenkori uralkodójának. Egy hasonló stílusú templomba, a Martorana-ba is érdemes elmennünk (ld. a videóban), ha már itt járunk, nekünk pont útba esett a híres botanikus kert, az Orto Botanico (ld. a videóban) felé. A tájékozódást inkább a telefonom Google Maps offline térképére bíztam, mert a repülőtéri turista információs pontnál kapott térképpel nehezen lehetett tájékozódni a sok kis utcácska miatt. Toronyiránt belőve viszont mindig eljutottunk aktuális célunkig, a sors úgy hozta, hogy a másik nagy piacon, a Mercato Ballaro-n is átmentünk (dél már elmúlt ekkor) ahol még nagyobb piaci sürgés-forgást tapasztaltunk a Capo piachoz képest is. Az Orto Botanico azonban megéri a látogatást, a helyi egyetem botanikus kertje igazi kuriózum ebben a nagyvárosban: ha meguntuk a város heves életét, akkor látogassunk ki erre a zöld területre. Rendkívül sok növénykülönlegesség (örökzöldek, kaktuszok, mediterrán facsemeték), mesterséges tavacskák, rendezett sétányok és egy piciny kiállítás a fogadóépületben várja a látogatókat. Nyári nagy melegben különösen ajánlott egy kicsit lepihenni itt a hűs fák alatt. A park területe alapvetően nem nagy, de ha minden szegletét, ösvényét bejárjuk akkor 3 órát könnyedén el lehet itt tölteni. A park után kisétáltunk Palermo „spiaggia”-jára, a tengerparta. Ne várjunk napozószékeket és napernyőket valamint fehér homokos tengerpartot, aki ilyen élményre vágyik, annak a szomszédos település, Mondello strandjáig kell utaznia. A palermói tengerpart ugyanolyan rendezetlen, mint a város, de az autómentes részén sokan sportolnak, futnak, kerékpároznak, vagy a fiatalok italoznak, beszélgetnek a parton. A spiaggia mellett már látszik a nagy kikötő, de azért jóval távolabb van, mint gondolnánk. Gyalogosan sokat kellett sétálni, és inkább ipari területről van szó, nem érdemes odáig elmenni. Mi azért megcsodáltuk a balatoninál egy picit nagyobb dimenziójú hajókat és visszasétáltunk a szállásunkig. Amint a fentiekben jeleztem, nagyon elfáradtunk, pedig a nap folyamán több rövid szünetet beiktattunk, egyszer kávéztunk az óvárosban, egyszer pedig megettünk egy olasz szendvicset, valamint a botanikus kertben is többször leültünk pihenni. Mindenesetre ez úgy tűnik kevés volt, és kimondatlanul elhatároztuk, hogy másnap lazábbra vesszük a tempót, elutazunk vonattal a közeli Cefalúba, a vonatúton legalább oda-vissza is pihenünk majd. Este szállásadónk tanácsára az „Osteria Mangia e Bevi” nevű étteremben ettünk sütőben sült tésztát és megkóstoltuk a helyi desszertspecialitást a Canollit is.

CEFALÚ – SZICÍLIAI ÉLETÉRZÉS

Szicília egyik leghangulatosabb helyéről van szó, ezért semmiképpen sem akartuk kihagyni, ha már itt járunk. A Palermo Centrale vasútállomásról sűrűn indulnak ide vonatok, érdemes sima Regionale járattal utazni, amely menetrendjét könnyen kinézhetjük az olasz vasúttársaság (Trenitalia) honlapjáról. Cefalú mindössze 10-15 ezer lakosú kisváros, de idegenforgalma jelentős: UNESCO világörökséggel védett temploma, tengerparti látképe és strandja csodálatos. A városka igazán emberléptékű, bár főszezonban biztosan zsúfolt lehet. Az idő nem kedvezett látogatásunk alkalmával, eső köszöntött be ebédünk elfogyasztása után. Ekkor azonban már megtekintettük a templomot, és a part menti részeket is lesétáltuk, úgyhogy csak a környező hegyre (Rocca di Cefalú) való felmászást kellett elhalasztanunk, de mivel még érződött rajtunk a tegnapi fáradtság, nem is bántuk, bár a kilátás miatt biztos megérte volna az egy órás kaptató. Egy jó cappuccino-t kortyolgatva megvártuk a következő palermói vonatot, és visszaindultunk szálláshelyünkre. Palermóban ezen a napon betekintettünk egy kicsit a város éjszakai életébe, bár sok mindent nem csináltunk, hanem sétálgattunk az esti hangulatot figyelve: az olaszok előbújtak, és elkezdték élni éjszakai életüket: megteltek a kocsmák, szabadtéri italkimérések nyíltak, tánchelyek nyitottak ki az éjszaka folyamán. Este már csak egy helyi gyors pizzázóban ettünk egy Quattro Formaggi pizzát – hatalmas adag volt és természetesen isteni.

BÚCSÚ A LÁTOTTAKTÓL PALERMO TETEJÉN

Korán keltünk, ugyanis kinéztünk egy buszt (812-es járat), amely a város mellett található Monte Pellegrino-ra (zarándok hegy) visz fel, hogy megcsodálhassuk a magasból a környéket. A busz terelve közlekedett, ezért jól tettem, hogy nemcsak a Google tömegközlekedés ajánlóját néztem meg, hanem felmentem a tömegközlekedési vállalat honlapjára is. A busz csak óránként közlekedett vasárnap, ezért egy óránk volt a „magasban”, hogy körülnézzünk. A végállomástól (Santuario) kb. egy 15-20 perc séta a „szépkilátás” Belvedere. Innen leginkább a tenger csodálható meg, valamint a város egy része, a másik része nem innen látszik a legjobban, hanem a buszról, ezért érdemes menetközben fényképezni. A felvezető út is már maga egy élmény: szerpentinen kanyarog, a buszos pedig minden kanyarban hatalmas dudálással próbálja tudatára adni a szembejövőnek, hogy ő az erősebb. Dudált a felfelé mászó kerékpárosokra is, országútisok és montisok is mentek fel szép számmal reggeli edzés gyanánt a hegyre. A gyalogosoknak, zarándokoknak pedig egy külön ösvény vezetett fel Szent Rozália kápolnájáig (Chiesa di Santa Rosalia).  Rozália a város és a különböző járványok elleni védekezés védőszentje, itt találták meg földi maradványait, ezért félig nyitott sziklakápolnát emeltek a hely fölé. A visszaúton már nem utaztunk el a központig, hanem a Notorbartolo állomás felé vettük az irányt. Egy cappuccino-t iszogatva a város egyik újabb építésű, de modernnek nem nevezhető részében kötöttünk ki, amely sokkal rendezettebbnek és tisztábbnak tűnt az eddig tapasztaltaknál. Innen felszálltunk a Punta Raisi felé tartó vonatra és a repülőtér felé vettük az irányt. Búcsúztunk Palermótól és Szicíliától, de reméljük nem örökre!