Brno az egyik legkönnyebben elérhető cseh nagyváros Magyarországról. A nyugati országrészekből könnyen, 2 óra alatt el lehet érni a várost, mely szép épületeivel és hangulatos sörözőivel csalogatja a látogatókat. Utunk célja e kettő tényező kellemes összekötése volt.
Hiánypótló túrabeszámolóval jelentkezem, ugyanis végre mi is eljutottunk a BuBára, azaz a Budapest – Balaton kerékpáros útvonalra, amelyet egy nap alatt teljesítettünk. Túra- és élménybeszámoló következik véleményemmel megfűszerezve.
Az ország első számú vasúti fővonala. A legfontosabb és legforgalmasabb. Kapocs a nyugati országokhoz, Európa vasúti közlekedéséhez. Belföldi forgalma is jelentős: Győr és Tatabánya megyeszékhelyekről jelent közvetlen összeköttetést a fővároshoz, amely jelentős elővárosi forgalmat is lebonyolít a főváros részére. Az utóbbi hónapokban azonban akkora hanyatlással találkozhattak a vonalon utazók, amelyet korábban valószínűleg álmukban sem gondoltak volna. Pedig lehetne vasúton közlekedni másképpen is.
A sors úgy hozta, hogy 2009 óta minden nyáron legalább egy alkalmat a Balaton partján, Csopakon tudtam tölteni, azaz idén a 15. nyaramat köszöntöttem az északi part ékkövének számító településen. Egyrészt az idő múlása, másrészt az idén kirobbant balatoni telítettségről szóló viták hatására úgy határoztam, hogy megvonom szubjektív mérlegemet az elmúlt másfél évtized csopaki tapasztalatairól.
Nyárzárásként Európa egyik legnagyobb tavát vettük célba, elhatározásunk a Garda-tó teljes megkerülése volt kerékpárral. A szintemelkedések, a látnivalók, valamint egy kapott füles miatt két napra osztottuk el a túrát.
Kiindulópontnak a keleti part középső részén található Torri del Benaco városkáját választottuk, ugyanis innen rendszeresen, fél óránként indult komp a túlpartra, Madernoba. Kezdetnek meglepődtünk mennyire emelkedik a domborzat a tó partjáról elindulva, de a Garda-tónál a többi település is hasonlóan épül fel: a part közelében egy belvárosi rész, majd szerpentines emelkedők, ahol a sziklafalak esetleg engedik. Önmagunkat kicsit megtréfálva én Torri del Benaco Albisano névre hallgató részébe foglaltam szállást, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a tóra, de mindkét nap végén megizzasztott minket a feltekerés a hegyre. A térképen nem tűnt messzinek a szállásunk a tótól, de Albisanot az óvárossal egy 5 km-es hosszú szerpentin kötötte össze. Albisano városka volt a városban, ugyanis egy hangulatos kis tér helyezkedett el a közepén (Piazza Garibaldi), valamint a szomszédos temploma előtt egy szép kiülős, tóra néző padokkal szegélyezett placc volt, nappal és este is kellemes volt itt tölteni néhány percet. A település nagyon rendezett, ápolt, tiszta volt, s ez a megállapításom később mindegyik Garda-tavi városkára igaznak bizonyult. Megemlékeznék még szálláshelyünkről is, ugyanis a Casa Maria névre hallgató kétszer kétszemélyes apartmanunk nagyon jól felszerelt volt, panorámás erkélyével és online állandóan elérhető segítőkész házigazdánknak hála, örömmel fogunk visszatekinteni az itt eltöltött 3 éjszakára. Megérkezésünkkor még volt annyi időnk, hogy lesétáljunk a partra, ami a szerpentinek miatt nem kis túra volt. Megtudtuk szállásadónktól, hogy létezik egy ingyenes „servizio navetta”, azaz egy helyi városi buszjárat, ami a turistákat viszi le-fel a két „városrész” között. Jó lett volna visszafelé már azzal közlekedni, azonban a megállóhelyét elsőre nem találtuk meg. Mindenesetre a városkában jól telt a séta: a sok étterem, a kiépített tópart, a tömérdek üzlet mind-mind nagyon hangulatosak voltak: újra elfogta az embert az olasz életérzés. A szuvenírek is egész választékosak voltak, valamint tetszettek a virágárusok és a képgalériások is. A hőmérséklet is igazán mediterránnak bizonyult, érkezésünk napján 38 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, és a forróság kísértett minket a további napokon is, az emelkedők mellett a legnagyobb kihívásunk lett a túra során.
Útvonal: Torri del Benaco – komp – Maderno – Gargnano – Limone sul Garda – Riva del Garda – Torbole – Malcesine – Castelletto – Torri del Benaco
A nap elején megvártuk a feleségemnek előre rendelt kölcsön-kerékpárt, az elektromos bringát a kölcsönzőt vezető srác odahozta szállásunkhoz a megbeszéltek szerint. A túra másnapján pedig is el is szállította, ami nagyon nagy segítség volt. A túra további résztvevői (azaz én és édesapám) hagyományos bringával vágtunk neki az útnak. Kezdtünk egy gyors gurulással a kompig: a szerpentineken át 5 kilométert gurultunk a kikötőből induló kompig, sajnos sebességünket fékezésekkel kellett visszafogni a kanyarok miatt. A tavon a komp egy fél órás menetidő alatt jutott át, ahol volt idő fotózni és nézelődni. A látvány pazar, de jó hír, hogy szinte az egész túra alatt csodálatos környezet fogja körbevenni a kerékpárost. Madernoba kikötve egyből betájoltuk magunkat és elindultunk északi irányba, hogy megkerüljük az északi részt. Maderno belvárosát sajnos mindkét nap kihagytuk, pedig érdemes lehetett volna beljebb kerülni. A haladási irányt olyan szempontból jól lőttük be (az óramutató járásával megegyezve), hogy mindkét nap az úttól jobbra volt a tó, így a tavat közelebbről élvezhettük. A túra első részét a városban egy gyalogosokkal közös használatú úton kezdtük, de hamar kiderült a legtöbb lakott területen legfeljebb ilyesmire számíthatunk. Alapesetben jó volt, ha a lakott területeken volt kerékpárral járható út, de ezek az utak is távol álltak az osztrák vagy akár a magyar értelemben vett kerékpárutaktól. Táblázás, felfestések hiánya általános volt. Valamikor teljesen véletlen módon elkezdődtek ezek a kerékpárosbarát utak, de ugyanilyen véletlenül véget is értek. A települések között a közutakon, vagy a főúton pedig lényegében nem voltak kerékpárosok részére elkülönített szakaszok néhány kivételes esettől eltekintve. Ez egyrészt sok helyen érthető, hiszen a domborzat miatt sok helyen éppen elfért az autóút, s sok alagutat is kellett vésni a sziklákba, így kerékpárosoknak nem volt hely. Az viszont, hogy gyakran több ezer méter hosszú alagutakban kellett tekerni miközben az ember jobb oldalán kiálló sziklák, balján elrobogó autók suhannak el, nem volt biztonságos érzés. Gyermekekkel, tapasztalatlan felnőtt kerékpárosokkal nem indulnék útnak tavat kerülni. Az autósok mentségére legyen szólva, hogy mind az olaszok, mind a külföldiek (németek többségében) kulturáltan vezettek, nem voltak dudálások, nem voltak hirtelen előzések sem a tónál, sem az autópályán, tehát a közlekedési morál számottevően jobbnak bizonyult hazánkban tapasztaltnál. Visszatérve az útvonalra elmondható tehát, hogy kerékpárosoknak kiírt irányt, távolságokat ne keressünk, mi is az autós közlekedési táblák, valamint a mobilunkon elérhető térkép alapján tájékozódtunk. Eleinte automatikusan kerestük a letérési lehetőségeket a főútról, hogy ne az autók között tekerjünk, de egy zsákutcás letérés után (ahonnan vissza kellett menni az emelkedőn) már óvatosabban bántunk a kitérőkkel: elágazásnál, körforgalomnál inkább megálltunk és a Google maps térképen tájékozódtunk. Eltévedni amúgy nem lehet, mert a tó nyugati és keleti partján szinte a víz közelében tekerünk, így biztos tájékozódási pontunk van. Ahogy korábban említettem mi nézelődésre terveztük a túrát, így ahol lehetett bementünk a települések központjába körülnézni: a sok százéves történelem mindenhol jelen volt. Az első jelentősebb megállónk Limone sul Garda volt, amely a citrom és az abból készülő Limoncello likőr hazája. A citrom amúgy végig kísértett minket utunk során, mint a paprika a külföldieket Magyarországon: még az utcatábla is citromos dizájnnal volt kiégetve. Itt már kezdett beindulni az élet, ezért nehezen haladtunk a településen szlalomozva a gyalogosok között. Sok helyen háromnyelvű tábla hívta fel a figyelmet arra, hogy a kerékpárt tolni kell. Limone-t elhagyva jött egy igazi kaptató, majd elértük a Limone és a Garda-tó egyik nagy attrakcióját, amelyről már sok-sok hazai portálon is lehetett olvasni: a világ legdrágább kerékpárútját, pontosabban a függő kerékpárhidat. Jó nagy kapu hirdette, hogy itt kezdődik a híres kerékpárút, valamint a főútról is lehet látni, ezért nem lehet eltéveszteni. Aki ezért látogat a Garda-tóhoz az csalódni fog: noha a függő kerékpárút nagyon klassz, alagutakat megkerülve a tó felett több százméteres magasságban fut, de pár kilométer után véget ér. Sokan megállnak és fotózkodnak. Azt is mondják a látványra, hogy lélegzetelállító, igazuk van. A fotók remélem érzékeltetik a látványt. Érdemes lett volna lefotóznom azt is, hogyan ért véget az út: egy lezárással. A szalagkorláton átemelve a bringákat tudtunk továbbmenni, rögtön egy alagúttal folytattuk a túrát.
Az alagutakban – érthető okokból – kötelező a láthatósági mellény és lámpák használata. Lehet, hogy a sok nézelődés és az eltévedésünk okozta kerülőnk miatt az út első része lassan telt, a sok-sok veszélyes útszakasz után örömteli volt megérkezni Riva del Gardába a hajók közé. Riva del Garda után Torboléban láttuk még talán a legjobban kiépített strandot, ahol mosdó is volt. Megálltunk egy étteremben is megenni egy kis pizzát, hogy legyen energiánk a folytatásra, a teraszos helyről jól láttuk a bicikliket is. A fürdőzés lehetősége egyébként sok helyen adott volt, a víz is kellemes hőfokkal csalogatta a felhevült bringásokat, strandolásra alkalmas feltételek voltak. Mindenhol szabadstrandok várták a fürdőzőket, azonban öltözőknek, mosdóknak, kiszolgálóépületeknek legtöbb helyen nem volt nyoma. Azon gondolkodtunk, hogy vajon hol öltöznek át az emberek meg hova mennek mosdóba, de elképzelhető, hogy mindenkinek a közelben volt a szállása, ugyanis elképesztő mennyiségű apartman szegélyezte utunkat. A part kavicsos volt, mezítláb csak óvatosan lehetett bemenni, egyesek fürdőpapucsot használtak. A kavicsos medernek köszönhetően a víz szép kék színnel ragyogott, nagyon jó minőségűnek találtam. A balatonihoz képest viszont nagyobb hullámokat tapasztaltam, persze ezt lehet az aktuális széljáráshoz kell mérni. Kerékpárosoknak még fontos kiemelnem, hogy az út mentén sűrűn találkoztunk ivókutakkal, így a kulcsokat mindig fel tudtuk tölteni, ettől függetlenül táskánkban is voltak tartalék palackok. Az olvasókkal nehéz érzékeltetnem mennyire meleg volt a nap folyamán, gyakorlatilag délelőtti 9 óra után már módszeresen izzadt az ember, így fontos volt a folyadék pótlása. Ebben az időben csak vizet ajánlott inni. Igazából a leghűsítőbb még mindig a menetszélben való tekerés volt, ha megálltunk, akkor pedig egyből az árnyékot kerestük. Lélektani fordulópont volt az északi partról ráfordulni a keleti partra és már közeledni szálláshelyünkhöz. Több strand mellett elhaladtunk, de öltözőfülkét továbbra sem találtunk. Én viszont mindenképpen szerettem volna megfürödni a tiszta vízű tóban, mely hűsítésre csábított, így alsónadrágban mártóztam egyet a hullámok között. A felfrissülésnek és az alacsonyabb forgalomnak hála sokkal gyorsabban telt az első napi túránk utolsó szakasza. A szálláshelyünkön kaptunk egyébként a vendéglátónk kedvessége jóvoltából egy Garda-tavi kerékpáros térképet is, amelyet először véletlenül otthon felejtettünk. Bár az igazat megvallva sok hasznát nem vettük volna, hiszen a kerékpáros úthálózat helyett inkább csak az autóutak forgalmának erősségét jelölte különböző színekkel, ami azért elég változó. Torri del Benacoban jött még a feketeleves, az 5 kilométeres szerpentines reggeli hűsítő lejtőnk délutáni forró emelkedővé változott, így megkezdtük a több mint 200 méter szintkülönbséges mászást a melegben az autók között. Napunk végén 102,5 km-t mutatott a telefonom, melyben benne van az eltévedésünk, városnéző kalandozásaink és a kompút vízi szakasza is, de így is bőven eleget teljesítettünk az első napon. Megérdemelten ettük meg vacsorára a az Osteria le cantina nevű vendéglő tészta- és halkülönlegességeit kellő időben, hogy a következő napra ki tudjuk pihenni magunkat.
Útvonal: Torri del Benaco – Garda – Bardolino – Lazise – Peschiera del Garda – Sirmione – Rivoltella del Garda – Desenzano del Garda – Padenghe sul Garda – Solarolo – Portese – Saló – Maderno – komp – Torri del Benaco
Második napunkon egy kicsit korábban indultunk, mivel nem kellett a menetrendhez igazodnunk, túránkat ugyanis a komppal terveztük befejezni Madernoból. A gurulás után délnek vettük az irányt a keleti parton, jobb oldalunkon a tó továbbra is közelségben volt. A reggeli órákban élénk kerékpárosforgalmat tapasztaltunk az utakon, versenybringások edzettek a tikkasztó napot megelőzve. Az első jelentősebb település Garda települése volt, ahol letértünk a part menti sétányra. A reggel is hangulatos volt, a bárok készülődtek a kávézó vendégek fogadására, a sétálók pedig többen kutyával araszoltak. Sok labradorral és golden retrieverrel is találkoztunk útközben. A hegyekkel és a túlpart gyönyörűségével én továbbra sem tudtam betelni, de szinte minden település magával ragadó volt szűk kis utcácskáival, városkapuival, ódon falú templomaival. Kiemelném az út ezen szakaszán található Lazise városát. Egy igazi kis ékszerdoboz ez a Garda-tó még akkor is, ha nem kimondottan kerékpáros- és fürdőzőparadicsom. Paradicsomi állapotokról jut eszembe: a fő gyümölcs az egész túra alatt a citrom maradt – mindenféle formában lehetett vele találkozni a gyümölcstől a porcelánon át egészen a szappanig. Az idő most gyorsabban telt, relatíve hamar elgurultunk a forróság beállta előtt Peschiera del Garda városáig, amely a tó délkeleti csücskében található. Az „olasz Siófokon” rengeteg szórakoztató létesítmény található, mint például a Gardaland vidámpark vagy a hasonló Movieland. Ettől függetlenül nem kell szégyenkeznie akkor sem, ha történelmi értékekről van szó: belvárosának erődrendszere például egy szigetre épült, ötszögletű bástyái és városkapui a mai napig megvannak. A belváros egyik hangulatos teraszán megittunk egy kiváló habos cappuccinot majd Sirminone felé vettük az irányt. Sirmione egy félsziget csücskében található a déli partszakasz közepén. A kis kiszögellésről a keleti és a nyugati partra is csodálatos kilátás nyílik. Úgy tűnt ottjártunkkor, hogy ez a rész a Garda-tó legfrekventáltabb része: a félszigetre egyre nehezebben jutottunk be a turista tömeg miatt, sőt a félsziget végén álló kis erődrendszerbe már a kerékpárokat sem vihettük be annyira nagy volt a zsúfoltság: gyalogosan megnéztük a Castello Scaligero környékét, azonban időnket nem akartuk vesztegetni a legészakibb pontig történő elgyaloglásig: pedig biztos lenyűgöző kilátás tárult volna elénk. A rengeteg turistacsoport között itt magyar szavakat is hallottunk, a kisváros szűk utcácskáin a bő fagylaltkínálatot is lefotóztuk, volt olyan gelateria amelyik több mint 50 féle fagyit kínált.
Sirmionét és Peschiera della Gardát leszámítva a déli partszakasza a tónak viszonylag jellegtelen volt az eddig tapasztaltakhoz képest. Padenghe sul Gardát elhagyva viszont a forgalom csökkent, a főútról letérve a partszakaszt próbáltuk követni alacsony forgalmú autóutakon, de a parttal nem tudtunk közvetlen közelben haladni. Saló-ig egyetlen egy érdekességet említenék meg: belebotlottunk egy olyan kútba, amely hűtött mentes vizet és savas vizet adott a szomjas vándoroknak. Solarolo településén volt ez a menő kút, a Chiesa di Santa Maria Assunta templom előtti parkolóban található. A templomba egy lépcsőn vagy akadálymentesített feljárón lehetett feljutni. A meleg ismét a tetőfokára hágott, ezért a templommal szomszédságban található bárban vettünk egy fagyit és folytattuk utunkat Saló felé, Salóban jobban el lehetett volna időzni, főtere csalogató volt árnyékos padjaival, de nem állhattunk meg mindenhol, sőt a 4 órakor induló madernói kompjárat is elérhető közelségbe került, kb. 7-8 km volt még hátra a túránkból. Az éhség viszont utolért minket a következő településen, ezért Gardone Rivierában egy út menti pizzás büfében megálltunk pizzázni. Először kiderült, hogy a szieszta miatt zárva tartanak, de rendesek voltak, mert a délelőttről megmaradt 3 darab pizzaszeletet megvásárolhattuk még. Újult erőre kapva így már simán begurultunk Madernoba, ahol a kompunkat elérve fél 5 után újra Torri del Benacoban voltunk. Az ég kissé befelhősödött, én mindenesetre a kikötő melletti strandon még mártóztam egyet a tóban, majd ismét nekirugaszkodtunk az emelkedőknek. Szerencsére másodjára jobban ment, a nap sem sütött telibe minket, vihar volt benne a levegőben. Egy kisebb frissítő zápor valóban esett a szállásunkra érkezés után, de alapvetően továbbra is kellemes időnk volt. Ismét a Piazza Garibaldin, az Osteria La Cantina nevű étterem teraszán vacsoráztunk, életem legfinomabb polipját ettem. Kevésbé voltunk fáradtak az előző naphoz képest, ezért este úgy döntöttünk, hogy lemegyünk az óvárosban tartandó utcazene fesztiválra. A navettát most megtaláltuk, így levitt minket a kisbusz, és egy kellemes estét töltöttünk el a belvárosban: a zsúfolt vendéglátóhelyek, a part menti teraszok és az esti koncertek felejthetetlen pillanatokat varázsoltak számunkra. Visszaúton felfértünk a navettára is, ami nagy siker volt, mert először úgy tűnt, hogy nem mindenki számára lesz hely.
Összegezve a tó partján eltöltött két kerékpározással megfűszerezett napunkról elmondható, hogy a Garda-tó mindenképpen olyan látnivaló, amit az életben egyszer fel kell keresni. Hogy ezt kerékpárral kell-e megtenni? Erre a kérdésre a válasz már sokkal árnyaltabb: nekünk megcsinálható volt a kör, de kevésbé elvetemült bringásoknak nem ajánlott. Célszerű szezonon kívül, ősszel vagy tavasszal célba venni két keréken a tavat, hiszen kisebb forgalom mellett biztonságosabban élvezhető az út.
Két évvel ezelőtt rengeteg élménnyel távoztunk a Tisza-tóról, melynek részletes beszámolója alappillére lehet egy családi nyaralásnak. Idén nyáron újra visszatértünk Tiszafüredre, ahol csodálatos öt napot töltöttünk el felcseperedő gyerkőceinkkel. Aminek külön örülök, hogy újabb látnivalókat fedeztünk fel a tó környékén, nyaralásunk megér egy újabb bejegyzést.
Ki tudta, hogy Magyarország leghosszabb macskaköves útja Gönyűn található? Sétánkat a település ősi részét átszelő Kossuth Lajos utcán folytatjuk, ahol alaposan megnézzük a főbb látnivalókat.
A kerékpározás szerelemeseinek javaslok egy Győrből induló egy napos bringatúrát, ugyanis sok magyarországi bicajosnak meglepetés lehet, mennyire jó utak vannak a szlovák oldal Duna-partján.
Útvonal: Győr - Nagybácsa - Vámosszabadi - Medve (SK) - Kolozsnéma (SK) - Ipolykiskeszi (SK) - Révomárom (SK) - Komárom - Gönyű - Győr Táv: kb. 100 km
Budapesten 2008 őszétől 2022 nyaráig éltem két kisebb megszakítással, összeszámolva 13 évet töltöttem el, életem jelentős részét töltötte ki ez az időszak. Cikkemmel emléket kívánok állítani egyetemi diákéveim és kezdő családos életem helyszínének, felidézve a főváros előnyeit és hátrányait. Szubjektív összegzés következik arról, hogyan láttam budapesti éveimet.
Gönyű bemutatását egyik természeti ékkövével, a Duna-parttal folytatom. Az itt élőkön kívül is egyre többen érkeznek például a közeli megyeszékhelyről ide, hogy a part menti sétányon egy élménydús sétát tegyenek a természet közelségében.
Blogomban új cikk-sorozatot indítok Gönyű község látnivalóinak, nevezetességeinek bemutatására. Aktualitása miatt rendhagyó módon egy rossz állapotú épületegyüttes megörökítésével kezdem a település nevezetességeinek sorát. Cikkünk tárgya Gönyű központjában, Duna-parton álló, műemlékvédelmi besorolás alatt álló Postakocsi fogadó.
Az ínséges 2020. esztendő után újra szerettünk volna egy már-már hagyományosnak tekinthető külföldi kerékpártúrát tenni, így a választásunk a közeli ausztriai R1-es útvonalra esett, amely Burgenland tartományt szeli át észak-déli irányban.
Immár több mint 4 hónapja, hogy elköltöztünk Budapestről a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűre, életünk egyik jelentős eseményét éltük át. Írásomban szeretnék emléket állítani e fontos mérföldkőnek és megosztani veletek azt, hogy miért szeretünk Gönyűn.
Egy rövid beszámolóval szeretném megtörni blogomon a régóta uralkodó csendet: családommal augusztusban a Tisza-tónál jártunk, ahol csodás négy napot töltöttünk el. Fel volt adva a lecke a szervezéshez: egy éves és három éves lányainknak kellett megfelelő programokat találni.
A pandémia miatt tavasszal elmaradt „Gerecse 50” természetjáró rendezvényt kívántuk azzal pótolni, hogy bejártuk a második legrövidebb - 20 kilométer hosszú - körtúráját, amely Tatabányáról – Vértestolnát érintve – indul. Kellemes és emlékezetes élményekkel gazdagodhatnak azok, akik őszi kirándulásként ezt az útvonalat választják.