Hiánypótló túrabeszámolóval jelentkezem, ugyanis végre mi is eljutottunk a BuBára, azaz a Budapest – Balaton kerékpáros útvonalra, amelyet egy nap alatt teljesítettünk. Túra- és élménybeszámoló következik véleményemmel megfűszerezve. 

Kezdjük röviden a száraz adatokkal: A Budapest-Kamaraerdőből induló kerékpáros útvonal Etyeknek kerülve a Velence-tó mellett Székesfehérváron át egészen Balatonakarattyáig tart, melynek hossza 112 km. Szintemelkedés 1022 m (!), a nehézsége a „nehéz” kategóriának felel meg az interneten fellelhető „szakirodalom” és népvélemény szerint. Határainkat feszegető túrakerékpárosokként kicsiny társaságunk arra volt kíváncsi, hogy valóban annyira nehéz-e a terep, mint ahogy a hírekben hallani.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az útvonalat 3 részre bontottam. Kezdjük a legérdekesebbel, a Budapesttől Velencéig tartó szakasszal.

BuBa 1. szakasz

Budapest-Kamaraerdő – Budaörs -Törökbálint - Biatorbágy – Etyek – Gyúró – Tordas – Kajászó – Pázmánd – Nadap- Velence

A kerékpárút még Budapestről indul, azonban a kezdőtáblát áttekerve elhagyjuk a fővárost, már Budaörs területén kerekezünk. Mi a Kelenföldi pályaudvarra érkeztünk vonattal, ahonnan kitekertünk a Kamaraerdő bejárata elé, itt azonban az előre letöltött útvonalra kellett támaszkodnunk, hogy megtaláljuk a kezdést. A túra során egyébként még sok, kizárólag „Budapest-Balaton” feliratot tartalmazó táblával lehet találkozni, hogy el ne felejtse az ember minek hívják az utat, amin teker. Más infó nem fért ki a táblákra, szerencsére vannak olyan táblák ahol a közeli települések távolságait látjuk. Az első kilométerek egy nagyon konszolidált, agglomerációs környezeten át vezettek, sokan kerekeztek, futottak is. A jó minőségű aszfaltnak hála a „versenykerékpáros kaszt” is megjelent itt és igazából a Velencei-tóig sokszor találkoztunk a száguldozás és az emelkedők szerelmeseivel. Röviden a "jómód" érezhető volt errefelé. Törökbálinton az M7-es autópályát is kereszteztük, amely egy profi hangszigeteléssel volt elválasztva a lakott területektől, így már csak az autópálya felett áthaladva lettünk figyelmesek az autóforgalomra, ügyes hangszigetelési megoldás. Törökbálint után kezdtünk végre kikerülni a nagyvárosból, a kerékpárút a hegyeshalmi vasútvonal mellett futott egy darabig. Széles és jó minőségű. Kb. 50 méterenként kerékpáros piktogramok vannak mindkét irányba felfestve – sok értelmét nem láttam e funkciónak, ráadásul a kidomborodó festés kicsit rontja a tekerési élményt is. Biatorbágyra kellemes kertvárosi környezetben gurultunk be, a legfőbb attrakció itt, hogy a kerékpárút a kettős viadukt völgyhíd egyikén fut át. 1931-ben Matuska Szilveszter felrobbantotta az egyik sínszálat az áthaladó bécsi gyors alatt, amely merénylet 22 emberáldozatot követelt. A közlekedés itt azonban nem emiatt szűnt meg, a hidat gyorsan helyreállították, és még egy ideig erre mentek a vonatok, de később a vasútvonalat északabbra áthelyezték, hogy gyorsabban tudjanak közlekedni a szerelvények (1975-1977 között épült az új szakasz). A kettős hídból a déli használható, kezdetben gyalogosútként, de a BuBa építésénél a kerékpárutat is erre vezették el. A panoráma miatt érdemes megállni, fotózkodni. Tartsunk egy pihenőt, együnk meg egy szendvicset és gyönyörködjünk a kilátásban és az északi hídban! A híd után egy kávézó is van, nagyon szuper helyen. Biatorbágyot kertes házak között hagyjuk el, kis forgalmú utcácskák között visz az út minket. A Biai-tó után kezdődnek az emelkedők, egyelőre nem vészesek. Az Etyek felé vezető közút mentén haladunk tovább, korábban itt kerékpároztam és nagyon forgalmas volt, mivel már Etyek is nagyon népszerű település, öröm, hogy van kerékpárút, amit a helyi közlekedésre is használhattak. Etyek főutcáján végighaladva több helyen meg lehet állni egy kávéra, vagy frissítőre. Mi is így tettünk, megittunk egy kávét. Ha több időnk lett volna, érdemes lett volna itt még szétnézni. A települést elhagyva stílusosan nagyon gondozott szőlőparcellák mellett gurultunk el kiváló, széles úton. Ez egy nagyon szép szakasza volt az egész túrának, főleg a mandulafák szegélyezte út volt hangulatos. Gyúróra érkezve lovakban gyönyörködhettünk, de frissítőponttal (büfé) is lehetett találkozni, valamint a tónál is van egy kimondottan bringásoknak készült pihenőhely. A pihenőkre az egész út során nem lehetett panasz, őszintén szólva inkább néhány ivókutat lehetett volna kihelyezni, mert alapvetően kevés az árnyékos hely, és az útvonal mentén nem minden településen láttam boltot. A következő falu Tordas volt, ahol épp a helyi "stadionnál" zajlott futball mérkőzés. Voltak emelkedők azért szép számmal, cserébe egy jó kis ereszkedéssel lehetett leérni Kajászóra, itt azonban állítólag már annyi baleset volt, hogy nagyon sok figyelmeztető tábla és fekvőrendőr próbálja meggyőzni a bicósokat egy alacsonyabb sebességről. Pázmánd felé közeledve már jól látszódik a Velencei-hegység, amin át kell jutnunk majd. Pázmánd központjában kellenes pihenőhely várt minket: ivókút és Toldi Miklós mutatja az utat (Budára). Több faragott szobor is van itt, illetve a mobilt is fel lehet tölteni annak, aki esetleg a nap elején nem így indult. Az ivókút trükkös, ugyanis a kifolyónál van egy csap elrejtve. Nadapról már Velencére gurultunk, látszott a Sukorón található kilátó, de mi inkább „lentről” csodáltuk, takarékoskodva energiánkkal. Velencén tulajdonképpen az „Északi Strand” elé érkezünk, ahol Pákozd irányába elfordulva lehet folytatni a BuBát egy ideig a velencei tókerülő útvonal részeként, de erről a következő szakaszban beszélek majd.

BuBa 2. szakasz

Velence – Pákozd - Székesfehérvár

Velencét éppen csak érintjük, azonban aki ráér annak érdemes kicsit bekerülni a Korzóig, bár egy lángost és sört az Északi Strandnál is kaphatunk. (Bár a Party Büfé igazán készíthetett volna nagyobb sima lángost is 1100 forintért!) Egy kicsit felfrissülve mentünk tovább a tó északi részén – ez az útvonal zöld között halad, nyugodt környéken. Szombati nap és jó idő volt, ezért rengeteg kerékpáros volt. Valahogy itt volt az az érzése az embernek, hogy ilyennek kell lennie egy nagybetűs kerékpárútnak. Családok gyerekkel vagy egészen pici gyerekkel és őrült túrázók jól megfértek egy helyen. Érződik, hogy ezen a vidéken sok összetevő adott a virágzó kerékpáros turizmushoz: biztonságos út, jó infrastruktúra vasúti közlekedéssel, valamint Székesfehérvár közelsége is érződik. Noha ez a szakasz egy kis részét teszi ki a BuBának, itt akár 1 napot is el lehetne tölteni: csak az útvonal mentén meg lehetne nézni a pákozdi arborétumot, a katonai emlékparkot, a Miskahuszár szobrát vagy nyáron egyet fürödni. Székesfehérvárig még nagyon sok bringással találkoztunk, gyakran még egy kicsit nehezítették is a haladásunkat, annyian voltak. Előztünk és előztünk súlyos csomagjainkkal. A 7-es főútvonal mentén haladva elhagyva az új jégkorong csarnokot (Alba Aréna) kezdődtek a megpróbáltatások, ugyanis az egész vármegyeszékhelyen át kellett vágni magunkat: sok jelzőlámpa, kereszteződés, alternatív útvonalak, panelházak között kellett menni. Amit hiányoltam, hogy lehetett volna a városban is egy-két infót kihelyezni a bringásoknak, hogy mit érdemes megnézni, vagy mi merre van, nemcsak az irányt mutatni a Balaton felé. Úgy tűnt nekem, hogy a BuBa közönségének nem volt kimondott üzenet ebben a nagyvárosban. Mindenesetre csak az átjutás is sok idő volt, ezért Fehérvárt elhagyva pihenőt tartottunk.

BuBa 3. szakasz

Székesfehérvár – Szabadbattyán – Kőszárhegy – Polgárdi – Füle – Balatonfőkajár – Balatonakarattya

A nap harmadik pihenőjét a Pokol Pince Étteremnél töltöttük, ahol nagyon szívélyesen fogadtak minket, és udvarias kiszolgálásban részesültünk. Szabadbattyánnál később az út ismét kerül egy kicsit, hogy a település végén újra visszatérjen a 7-es főút mellé. Előzetesen nem sejtettük, de Kőszárhegy, Polgárdi, Füle településekig folyamatosan emelkedett az út, egyedül Balatonfőkajár felé volt egy kis ereszkedés, de Balatonakarattyáig az utolsó métereken is felfele mentünk jól mutatva az egész túra jellegét. Noha olyan emelkedőkkel nem találkoztunk, ahol le kellett volna szállni a kerékpárról, azonban számosságát tekintve sok volt belőle, és valóban voltak meredekek is közöttük. Őszintén szólva a harmadik szakaszt visszanézve megállapítható, hogy nem a legszebb szakasza a BuBának, viszont az egyik legizzasztóbb, mi is igyekeztük már csak "letudni a távot". Kerékpárosokkal sem találkoztunk igazából, tavasszal még viszonylag kevesen tartottak a Balatonra. Balatonakarattyán igazából nem jelezte semmi, hogy véget ért ez az út, hiszen rácsatlakozott egyből a tó körüli úthálózatra, lehet érdemes lett volna valamilyen jópofa "gratulálok" vagy "Isten hozott" táblát kitenni, ha már a bringás eljutott idáig. Reggel a Kamaraerdőnél 9 órakor kezdtük meg a túrát és Balatonakarattyán a célba érős fotókat 17:30 perckor készítettük. Azaz 3 nagyobb pihenővel együtt 10 óra 30 perc alatt teljesítettük a hivatalos útvonalat.

Összegzés

Rengeteg élmény ért minket az útvonalon, Budapestet nem számítva 17 települést érintett az út, feldolgozni is nehéz ennyi benyomást egy nap alatt. Nem kis teljesítmény ennyire dimbes-dombos útvonalat összeállítani a mai Magyarországon, főleg egy kis kerülővel jutottunk le a Balatonra, nem a legrövidebb útvonalváltozat lett kiépítve. Véleményem szerint az 1. szakasz települései jól jártak az út megépítésével, egyrészt a fővároshoz közel lakók agglomerációs ingázásra, sportolásra kiválóan tudják használni a kiépített infrastruktúrát. A kissé távolabb eső települések pedig turisztikai célból tudják kihasználni - BuBa nélkül Gyúróra, Tordasra vagy éppen Kajászóra nem biztos, hogy eljutottam volna valaha is. Sok településen pedig még várat magára, hogy turisztikai szempontból kiaknázzák a lehetőségeket, a kerékpárosok megszólításában van még potenciál, az idő múlásával ez talán ki fog alakulni. Mindenesetre örüljünk annak, hogy ilyen széles, jó minőségű, biztonságos és használható utat kaptunk. Aki még nem próbálta, és szereti az emelkedőket annak bringára fel, és irány a BuBa!