Egy nyár végi hirtelen ötlet következtében célba vettük a Mátrát. Korábban Gyöngyösön már jártunk, de a Mátra kis települései és hegytetői eddig kimaradtak magyarországi túráinkból, ezért Mátraszentimréről kiindulva terveztük bejárni a környéket. Gyakorlatilag két nap állt rendelkezésünkre a legfőbb látnivalók felfedezésére, de úgy gondolom, hogy minden lényeges helyet bejártunk. A megszokottaknak megfelelően kezdődjön a beszámolóm a vázlatos programmal.
Első nap (péntek délután): Szállás elfoglalása, majd Ásványok Háza (Mátraszentimre) – Vörös-kő kilátó (Mátraszentistván) – Síközpont (Mátraszentistván)
Második nap (szombat): Galyatető – Kékestető – Sástó – Mátrafüred – Gyöngyös – Kozmáry-kilátó (Mátrafüred)
Harmadik nap (vasárnap): Állatpark (Mátraszentimre) – Kastélyszálló (Parádsasvár) – Kényszermunkatábor (Recsk) – Vár (Sirok)
Az útvonalat megpillantva ne legyenek kételyeink, többnyire autóval tudtunk ennyi helyet megjárni. Természetesen így is sokat gyalogoltunk, sőt még egy picit túráztunk is két helyen az erdőben. Egyszer majd szeretnénk visszatérni kifejezetten túrázás céljából is a Mátrába, reméljük ez az álmunk is megvalósul majd egyszer.
Első nap – Mátraszentimre és környéke
A fővárosból munka után indulva egy fél délután állt rendelkezésünkre Mátraszentimre környékén. A Mátraszentimre Panzióban szálltunk meg, amely tökéletes szálláshelynek bizonyult kis családunknak, vacsorázási és reggelizési lehetőséget is biztosítottak részünkre. Ez egy nem elhanyagolható szempont, ugyanis a környéken nincs sok étkezési lehetőség, sőt érdemes utánajárni a boltok elérhetőségének és nyitvatartási idejének is. Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló piciny települései az idegenforgalomból élnek, más lehetőség nincs a környéken. A népesség elöregedő félben van, az öregek hátrahagyott házain sok helyen az „Eladó” felirat látható. Nem túlzás azt állítani, hogy egy nagyobb pénzű ember akár az egész falut is megtudná venni magának, mint ahogy egy holland befektető a nógrádi Bedefalvával tette. A települések csendesek, nyugalmasok és ami egy fővárosi embernek külön érdekes: tiszta levegőjűek. Érezni lehetett megérkezésünk után, hogy több fokkal kevesebb a hőmérséklet, mint amikor elindultunk. Nem csoda, mert Magyarország legmagasabban fekvő településére érkeztünk. A szállás elfoglalása és a csomagok kipakolása után átballagtunk a szomszédba, ugyanis mellettünk volt az Ásványok Háza, ahol a mátrai mellett erdélyi ásványokat is megszemlélhettünk. Szakértelem hiányában is érdekesnek tartottuk az ásványok mikroszkópikus vizsgálatát az erre kialakított helyen. Mátraszentimréről Mátraszentlászlóra autóztunk, ahol közvetlenül a Mátraszentistván irányába vezető útról lehet pillanatok alatt feljutni a Vörös-kő kilátóhoz, ahol megszemléltünk a környéket. A korábban említett három magyar szent nevét viselő település egyébként egy templomon osztozik, amely a huszadik század első felében épült. A templom mégis a települések között található (a sícentrum szomszédságában), mert a falusiak nem tudták eldöntetni hova épüljön, így az akkori püspök a döntésképtelenséget megelégelve mindhárom falutól egyforma távolságra jelölte ki az építés helyét. A kilátó alatt, még az út mellett volt egy piciny játszótér is, ahol kislányunk is jól érezte magát a kitűnő időben. A mátraszentimrei sícentrumot is megnéztük, amely természetesen augusztus végén még nem üzemelt, azonban a hétvégén tartandó Mátra Maratonra készülődtek, a nemzetközi versenyre mountain bike-osokat vártak. Később a szállásunkon találkoztunk is két német sráccal, akik olimpiai kvalifikációra gyűjtötték a versenyen megszerezhető pontokat. A versenyt végül egy szlovák induló nyerte, aki úgy tűnik a tátrai hegyek után a mátrai hegyeket is bírta.
Második nap – négy kilátóban egy nap alatt
A második napunk sűrűn indult. A reggeli után a kocsiba szálltunk és a Galyatető irányába mentünk. Autóval csak lassan haladtunk, sajnos a főút kivételével az utak rossz állapotúak, sok az úthiba, egy terepjáróval biztos könnyebb lett volna a sok bukkanó elviselése. Galyatetőn nemrég került felújításra a kilátó, egy kétszáz forintos bedobásával lehet belépni, ezt érdemes észben tartani, különben a lent található turistacentrumban lehet pénzt váltani, szerencsére a centrum sincs messze. Közvetlenül a kilátó alatt parkoltunk és úgy túráztunk fel a kilátóba, a mászás során megtudtuk, hogy a kilátó egyes helyiségei magánszállásként is funkcionálnak hálózsákos turisták számára, miután feleségem kíváncsian bekukucskált egy félig nyitva hagyott ablakon keresztül. A kilátó után egy kis erdei túrázással érkeztünk vissza Galyatetőre, ahol szintén alaposan körülnéztünk. A szocialista verziójú „Gazdálkodj Okosan!” játékból ismert szálló mellett több vendégház és magánszálláshely várja az ide látogatókat, egyes magánüdülők gyönyörűen felújított állapotban voltak. Galyatető után a Kékestetőre mentünk. Jól emelkedett az út, egy előttünk haladó „papír-Suzuki” már a táv felénél a haláltusáját vívta, így attól tartva, hogy esetleg visszagurul ránk, jól megelőztük. Pár perccel a fizetős parkolóba érkezésünk után szerencsére a jó öreg Swift is felért a csúcsra. Sok kerékpáros és motoros is igyekezett felfelé, kerékpárral egyszer én is szívesen feltekernék a Kékesre, príma edzés lenne. A Kékestetőn található TV-toronyba jegy vásárlásával lehet feljutni, ahonnan a panoráma csodálatos: kicsit párás volt az idő, de tiszta viszonyok között állítólag a Tisza is látszik. A TV-toronyból látszik a régi TV-torony, amely eltörpül az új mellett. A toronyban érdemes még egy kávét inni, mert nagyon finom. A Kékestetőn megnéztük még a sípályákat és az elhunyt motorosok emlékhelyét is, valamint a kötelező piros-fehér-zöld kőnél lévő családi fotó sem maradhatott el. Ezek után elkezdtünk ereszkedni Gyöngyös felé a 24-es főúton. Egy motoros felvonulással is találkozunk. A főúton általában is sok motoros volt, közkedvelt útvonal lehet. Sajnos gyakran az út közepén jöttek szembe velünk, szóval lehet, hogy a sok balesetről ők is tehetnek, nemcsak az autósok… Sástónál egy kemping található, illetve mellette egy tó, valamint egy kilátó. A parkolási tarifáknál nem sokat variáltak az üzemeltetők, egy napra lehet csak jegyet venni, máshol meg nem lehet megállni, szóval nem kell a választási lehetőségek miatt megzavarodnunk. A hely szerintem mégis inkább a kilátójáról híres, egykor ugyanis olajfúró toronynak építették a románok Szeged környékére, fúrásra viszont alkalmatlannak bizonyult, így kilátó lett belőle Sástón. Alulról nem is nézett ki olyan magasnak, azonban a több mint 50 méter magas kilátóra érdemes felmenni. Szél esetén vigyázzunk, valamint a tériszonyosoknak nem ajánlott a felmenetel. A nézelődés után egy kis frissítő után néztünk a helyi ABC-ben, majd kocsiba ültünk és Mátrafüredre vettük az irányt. Itt a kisvasút végállomása mellett álltunk meg, és retúr jegyet váltottunk Gyöngyösig. A kisvasút rövid idő alatt Gyöngyösre ér, a jó időben egy nyitott kocsival is közlekedik, mi azonban a kislányt óvva inkább a fedett kocsiban foglaltunk helyet. Gyöngyösön a végállomása a Mátra Múzeum mellett van, innen 10 perc volt a belváros. A központban éppen bányásznapok voltak, zajlott az élet. Mi csupán egy órácskát maradtunk a városban, mivel már korábban jártunk itt, de akit érdekel, az mindenképpen nézze meg a Mátra Múzeumot, az egyházi kiállítást, valamint a kicsit távolabbi állatkertet is. Mátrafüredre visszaérkezve még volt annyi erőnk, hogy megmásszuk a szombati nap negyedik kilátóját is, a Kozmáry-kilátót, amely egy 20 perc sétányira található a vasútállomástól. A naplemente közeledtét egy fiatal srác élvezte a kilátóban ücsörögve egy könyv és egy üveg bor társaságában. Mozgalmas nap volt, jól elfáradtunk, nem is gondoltuk, hogy ennyi programpont belefér majd a napunkba.
Harmadik nap: a 24-es úton…
Vasárnapra a szállásunktól távolabb eső, kelet-mátrai nevezetességeket vettük célba, elindultunk a 24. számú főúton Eger irányába. A főútról megcsodáltuk a parádsasvári kastélyszállót, amely impozáns épület, turisták által viszont nem látogatható. A kastélyszálló előtt egy pihenő van, ahol több árus kínálja portékáit. Ezután Recsk következett, a helyhez a magyar történelem egyik legsötétebb történelmi mélypontja kötődik a Rákosi-féle kényszermunkatábor, amelyet kiemelt politikai okokból elítélteknek tartottak nyitva az 1950-es évek elején. A tábort az akkori vezetők annyira titokban akarták tartani, hogy sokáig el sem akarták ismerni, hogy létezik. Napjainkban történelmi emlékhely. A táborból az őrök barakkját, valamint a különlegesen büntetendő személyek barakkját rekonstruálták a látogatók előtt. Az őrök barakkjában történelmi visszatekintések olvashatók az ÁVH-ról, valamint az akkori éráról, a foglyok barakkjában pedig a börtönévekről, szökésekről, az őrök szadista büntetéseiről olvashatók visszaemlékezések. Faludy György író is a recski tábor rabja volt, tőle is olvashatók idézetek a kiállításon. A tábort teljesen eltüntették, miután a Nagy Imre-kormány rendelkezett a bezárásáról, így többnyire a régi barakkok kijelölt helyei láthatóak, amelyeket régi légifelvételek alapján rekonstruáltak. Utolsó állomásunk a siroki vár volt. A temető melletti parkolással a négyszáz méterrel feljebb található parkolási díjfizetés kikerülhető, de a fizető parkolótól is jó nagy séta a várba feljutás. A vár sajnos elég romos állapotú, inkább a kilátásért érdemes felmenni. Jobb állapotba is hozhatnák, mert régen valóban monumentális képet nyújthatott. Falaira egy-két helyen tilos felmászni, a sötét alagutak érdekesek a látogatók és a gyerekek számára.
Sirok után hazafelé vettük az irányt, fájó szívvel vettünk búcsút a mátrai tájnak, amely tisztaságával, nyugodtságával, aktív pihenési lehetőségeivel elnyerte tetszésünket. Tervezzük, hogy a Kéktúra teljesítése ürügyén előbb-utóbb újra felkeressük ezt a tájegységet.
