Június 2-án szombaton Siófokon került megrendezésre a Tour de Pelso, azaz a XXIV. Balaton Maraton nevű rendezvény. Sikerült szerencsésen körbeérnem, azonban a rendezvénnyel kapcsolatban van néhány észrevételem. Bejegyzésem természetesen szubjektív beszámoló, saját élményekkel, tapasztalatokkal.
Rajt előtt
Alapvetően egy komoly teljesítménytúráról, nem hivatalos versenyről van szó, a Balaton Maraton fedőnevű etap ugyanis 10 óra szintidőt írt elő, a rajt reggel 8 órakor indult a kikötőtől és délután 18:00 óráig kellett beérkezni. A nevezési díj nem kevés, korai nevezésemmel „kedvezményesen” indultam, amely 9500 Ft, egyedi felirattal kérhető mezzel pedig összesen 15500 Ft. Ez nem csekély összeg. A rendezvény nem túl gyakran frissülő honlapján garantálták, hogy a mez a helyszínen átvehető a korán nevezetteknek, ennek ellenére, amikor a rajtcsomagomat felvettem pénteken, elég flegma volt a hölgy, mert először nem találta a mezemet, és a„majd kiküldjük postán” félmondattal akarta elintézni az ügyet, szerencsére további fél perc fárasztó kereséssel megtalálta a mezemet. Ha nem szólok rá, akkor tombolára sorsjegyet sem ad, hiszen mindenki a rajtszámával indul a verseny utáni tombolán. Csalódás volt a kapott csomag is, tavaly gélt, vízben oldható vitaminokat is kaptunk, amely tényleg hasznos lehet a futam alatt, idén nagyobb kekszet és a szponzor által nyomatott nápolyi ostyát kaptunk többek között. A csomagban található magnézium kapszula volt az egyetlen dolog, amit magammal vittem végül.
“Lassú rajt”
Természetesen tisztában voltam vele, hogy hol a helyem, 2010-es személyes tapasztalataim óta a mezőny erősen átalakult, hiszen már tavaly és idén is az indulók 90%-a országúti versenykerékpárral indult. Trekking típusú kerékpárommal így meglehetősen hátra, a „ZS” depóba helyezkedtem, hogy elengedjem azokat, akik tényleg menni akarnak.
Célként a szintidő körüli beérkezést tűztem ki magam elé. A mezőny lassú rajttal indult, egy felvezető autó mögött sorakoztak azok a kerékpárosok, akik már Siófokon terveztek ebédelni, azaz az élmezőny. A startpisztoly Zamárdinál dördült el. Indulás után pár kilométer után vált világossá számomra, hogy mennyire más lett a mezőny, pedig nem mentem kifejezetten lassan, 25-26 km/órás sebességgel hamar az utolsók közt találtam magamat, a „lassú felvezetés” is lehagyott, de nem csüggedtem, mert nem mással, hanem önmagammal versenyeztem, a biztos beérkezést szem előtt tartva nem akartam széthajtani magamat az elején.
Érdekes volt, hogy idén nem szántak időt legalább a Siófok környéki jelzőlámpák kikapcsolására, a tavalyihoz képest ez (is) visszalépés volt a rendezvény részéről. Üröm az örömben, hogy legalább szél nem volt, a hőmérséklet átlag feletti volt azonban, sok folyadékot kellett pótolni.
Úton, úton, út-félen
A meleg ellenére a frissítőpontokon (melyek körülbelül 40 kilométerenként voltak elhelyezve a tó körül) nem tartották fontosnak az ásványvizek hidegen tartását, sőt a nap végén Almádinál az utolsó ponton langyos vizet öntöttek a kulacsomba, külön kellett kérnem a méltóságos urakat, hogy bányásszanak elő olyan vizet, amelyet nem sütött a nap reggel óta… A frissítőpontokon amúgy banán volt és nápolyi szelet, sajnos müzlire nem volt elég a 9500 Ft-os nevezési díj, pedig azt gondolom, hogy egy kerékpáros rendezvényen, versenyen ez elvárható lett volna, hiszen “alaptáplálékról” van szó. Mindenesetre a nápolyit is csokis bevonós verzióban adták, így aki az útra is rakott magának belőle, “forró” csokit is ehetett. 2in1 - ahogy egy marketinges mondaná. A pontokra odaállított lánykák hozzáállása is érdemel néhány szót, akik nem voltak segítőkészek, többször kellett magamat kiszolgálnom, pedig jól esett volna, ha segítenek a kulacsomba vizet tölteni. Persze “az utoljára érkező kerékpárosokkal” úgy tűnik nem nagyon foglalkoztak, alig várták, hogy összepakolhassanak és mint megtudtam: “majd szól a főnök”, ha elmehetnek. Menetközben Keszthely felé elment mellettem a záróautó, noha a versenyen végig a drákói szigorral vett szintidő tájékán mozogtam. A keszthelyi pihenőpont előtt láttam újra, elegánsan elkezdték felszedni a versenyzőknek kirakott iránymutató táblákat. Egy fél órát nem várhatott a dolog, végülis “az utolsókkal” nem kellett foglalkozni, szerencsére tisztában voltam az útvonallal, de a végén Siófokra ráfordulva a biztonság kedvéért betájoltam magamat egyszer (annál a kereszteződésnél Lepsény irányába és nem Balatonvilágosnak kellett menni). Na mindegy, hiszen legalább nem a borzalmas állapotban lévő kerékpárúton kellett haladni, hanem a rajtszám birtokában a főúton. Konstatáltam, hogy sajnos nemcsak a kerékpárút, hanem a főút is katasztrófális állapotban van, rengeteg helyen lemarták a szélét vagy a teherautók miatt nyomvályúk keletkeztek, így különösen figyelni kellett, hogy fel ne boruljak, vagy a kerékpár pedáljával el ne akadjak. Az úton közlekedő autósok sem voltak nagyon tisztában azzal, hogy egy rajtszámmal rendelkező kerékpáros minek megy a főúton, ezért több alkalommal ledudáltak, természetesen abban a pillanatban, amikor már majdnem megelőztek, hogy így még nagyobb balesetveszélyt okozzanak. Pár luxusautónak pedig mindig akkor kellett előznie, mikor szembe tekertem velük, de persze ők “mindig” beférnek, ugye…
Beérkezés és a tésztaparty
Szerencsére amit elterveztem, azt véghez vittem, 10 óra 9 perc alatt értem a siófoki célba, amit csak az Endomondo alkalmazásom rögzített, mert a szervezők már nem számoltak velem, így a táblázatukba már nem fértem bele (oké, lehet mondani, hogy a szintidő 10 óra volt, de 2010-ben még 10 óra 41 perccel is mértek embereket). A célban is tartotta a rendezvény a langyos ásványvíz hagyományát, bár optikailag legalább egy nem működő hűtőből adták a nedűt. A beígért tésztapartyra sem lehetett panasz, mert végülis azt nem írták, hogy milyen tésztaparty lesz, így kaptam egy darab nagyméretű palacsintát étkül. Következett 18:30 perckor a tombola, ahol főnyereményként kisorsoltak két mountenbike-ot egy olyan versenyen, ahol országúti kerékpárosok indultak, az egyik mountenbike árát gyorsan kigoogle-ztük, 75 ezer forint volt, szóval nem egy értékes darab, még csak középkategóriásnak sem mondható. A tombola után hazamentünk és a rendezvény véget ért. Kicsit mintha a köztudatban is elpárolgott volna, mert bejegyzésem írásának pillanatában egyetlen kurta hírt találtam róla egy marcali hírportálon. A rendezvény honlapja nem frissül, a Facebookon a legfrissebb poszt március 15-i keltezésű, Ez is sokat elárul róla.
Összegzés - A csodálatos Balaton
Néhány szót a pozitívumokról is! Szélmentes, jó idő, már-már nyárias meleg. Jó érzés ennyi kerékpárost látni, a rajt egy élmény. Öröm, hogy sokan a part menti punnyadás helyett a kerékpározást választják, melyet érdemes még jobban népszerűsíteni. A hivatalos mez szép darab és jó minőségű, a zsebeibe sok minden elfér. A Balaton még mindig csodálatos, és bárki előtt le a kalappal aki bicóval egy nap alatt megkerüli!
