Kedves Olvasóim!

A 2019. esztendő utolsó nagy túrájának összefoglalója következik, a szlovén túrához hasonlóan most is a hegyek irányába mentünk, ezúttal a Felvidékre látogattunk el, Aggtelek érintésével. A látnivalók felfedezésére öt napot szántunk ezúttal is, úgy gondolom ennyi idő bőven elég arra, hogy kellőképpen lefárasszuk magunkat és a látottakkal telítődjünk. Utunk során szüleim is elkísérték fiatal családunkat, így tényleg egy nagy családi kirándulásról beszélhetünk minden értelemben.

Vázlatos útvonalunk, zárójelben a szlovák elnevezések:

Hétfő: Indulás Győrből – Aggtelek – Jósvafő (szállás Aggteleken)

Kedd: Aggtelek – határátlépés Torna felé - Szádelői-völgy (Zádiel – Szlovákia) – Rozsnyó  (Roznava) - Krasznahorka vára – Betlér (Betliar) – Igló (szállás itt) (Spisská Nová Ves)

Szerda: Igló – Szepesi vár – Püspökség (Szepesváralja - Spišské Podhradie) – Görgő (Spišský Hrhov) - Lőcse (Levoča) - Csütörtökhely (Spišský Štvrtok) - Szepesbéla - kastély (Kaštieľ Strážky) Késmárk (Kežmarok) szállás itt

Csütörtök: Késmárk – Tátralomnic (Tatranská Lomnica) – Kő-pataki völgy (Skalnatá dolina) – Hrebienok – Ótátrafüred (Starý Smokovec) – Stóla (szállás itt, vacsora: Hotel Sosna)

Péntek: Stóla – Csorba-tó (Štrbské Pleso) – Besztercebánya (Banská Bystrica) – Zólyomi-vár (Zvolen) – visszatérés Budapestre

Hétfő: Aggtelek és környéke

Az első napunkat nevezhetjük kakukktojásnak is, hiszen nem kezdtünk bele felvidéki programunkba, hanem az Aggteleki-karszt környékén maradtunk. Ez a kitérő azért történt, mert feleségemmel még közösen ezen a tájon nem jártunk az Északi-középhegység tájai közül, ezért mindenképpen e hiányosságunkat pótoltuk. Aggteleken elsőként a barlangba igyekeztünk, előre érdemes megnézni mikor indulnak tárlatvezetések a barlangrendszerbe, mert érhet meglepetés bennünket, ha késve érkezünk. Mi a Baradla-barlang rövid túráját néztük ki, amely egy órás időtartalmával kislányunknak is megfelelt. A meleg, napsütéses, őszies időből hideg, sötét, nyirkos barlangba érkeztünk, ahol gyönyörű szép látvány tárult elénk: óriás cseppkőoszlopok, különböző fantázianévvel ellátott termek, valamint a hangversenyterem nyűgözi le az érdeklődőket. Az emberi működés nyomai azonban eme ősi barlangban is megmutatkoznak: a századokkal ezelőtt használt fáklyás világítás kormát a cseppköveken hagyta, a régmúlt látogatói pedig több cseppkövet letörtek vagy megrongáltak. A kőzetek állapota az újonnan feltárt termekben jobb, itt az eredeti színben lelhetők fel, bár megfigyelhető a modern villanyvilágítás által hagyott zöld nyom is a cseppköveken. Az igazán túrázóknak érdekes lehet a hosszú túra is, amely 6 óra alatt a szomszédos településre, Jósvafőre visz át. Hangsúlyozom, itt barlangrendszerről van szó, több túralehetőség kínálkozik az érdeklődők számára. A barlangtúráról kijőve fel lehetett menni a barlang főbejárata felett található szirtre, ahol meg lehet szemlélni a közvetlen környezetet: egy étterem, egy kemping, az Aggteleki Nemzeti Park fogadóépülete, egy játszótér, valamint néhány büfé és árus helyezkedik el itt Aggtelek szélén, a szlovák határ közelségében. Gyermekkori, osztálykirándulásos emlékeim alapján sok minden nem változott itt, egyedül a kempingben találhatók komfortos szállások (faházak), amelyeket a Turista Magazin is egy korábbi cikkében dicsért, kívülről az én tetszésemet is elnyerték. Mivel Győrből sokat utaztunk, így a nap nagy része az utazásra ment rá, azonban volt még arra időnk, hogy vacsoráig átautózzunk Jósvafőre, ahol közvetlenül a nemzeti park igazgatósági épülete mellett parkoltunk le. Innen pár száz méter volt a jósvafői tengerszem, mely egy igazán hangulatos része a környéknek. Festői elhelyezkedése kiváló fotózási téma, a vízimalomról nem is beszélve. A tótól követtük a faluba vezető utat, ahol több régi, tájházat is lehet látni, az egyikben meg is szállhatunk, ha úgy akarjuk. Jósvafő megfogott, találtam benne valamilyen ősi erőt, amely az ember lelkét megragadja, a hagyományok és múlt tárult fel elénk. A Jósvafői Tájház már zárva volt, de gyalogosan az utcákról is jól megszemlélhetőek a régi épületek. Egy kis erdei kitérővel tértünk vissza, amely a református templom felett található temető szélén vezetett vissza minket az erdőbe és a Tengerszem Hotel és Étteremnél jutottunk vissza a parkolóhoz. A kicsiknek elhelyeztek egy 12 állomásból álló, 3 km hosszú interaktív tanösvényt (Fürkész-tanösvény), amely játékos módon próbálja a fiatalabb generációt közelebb hozni az erdőhöz, családoknak érdemes végigcsinálni az állomásokat. A rövid sétálgatásunkkal is eltöltöttünk úgy vagy másfél órát, vacsora idő közeledett. A Tengerszem Hotel étterme több helyi specialitást kínált, ezért itt ettünk egy ízletes sztrapacskát, hogy ne üres hassal zárjuk a napot. Jósvafőn is található egy étterem (Fogadó az Öreg Malomhoz), de éppen zárva volt. A környéken még az aggteleki barlangbejárat mellett volt egy étterem, ahol vacsorázni lehetett volna.

Aggteleki programunk egy szűk fél napba sűrűsödött össze, ez nagyon kevés, kis ízelítő csupán a látnivalókról, én még felsorolnék néhány környékbeli nevezetességet, amelyet hosszabb tartózkodás esetén betehetünk programunkba: Balassa-kastély (Ragály), Árpád-kori templomok (Tornaszentandrás, Szalonna – egyéni bejelentkezés szükséges mindkét esetben), Világ legnagyobb könyve (Szinpetri), túraútvonalak (ajánlva az Országos Kéktúra ezen szakaszát).

Kedd – Felvidéki utunk kezdete

Utunkat a szlovák Torna irányába vettük, itt tértünk le Szádelő településéhez. A többségében még magyarok által lakott kis település végén egy parkoló és pihenőhely található, innen indul az a zöld jelzéssel ellátott körtúra, amelyen keresztül bejárhatjuk a festői, mesés Szádelői-völgyet. Ha hasonlítani lehetne valamilyen magyarországi tájhoz, talán a bakonyi Cuha-völgyét hoznám fel, a szádelői azonban sokkal lélegzetelállítóbb, mélyebb. Az út könnyebbik fele mindenki által könnyen teljesíthető, a völgy vége után kezd nehezedni annak, aki a körtúrát választja. Meredek kaptatók árán jutunk fel a sziklák tetejére, ahol cserébe egyedülálló kilátást kapunk. Egy fennsíkos, majd köves rész után pedig megkezdődik a legfárasztóbb rész, szűk ösvényen, köveken keresztüli ereszkedés a faluba. Itt nagyon kell vigyázni, mert szakadék mellettünk, eső esetén pedig csúszós lehet a felület. A 12 kilós gyerekkel a hátamon számomra is megerőltető volt a művelet, el is zsibbadt a vállam a túra végére rendesen. Nem tagadhatom, jól lefárasztottuk magunkat, de sikeresen teljesítettük szlovákiai utunk első nagyobb szabású túráját. A parkolóba visszatérvén örömmel vettük észre, hogy a kis büfé nyitva tart, ahol egy kávét rendeltünk szendvicsünk mellé, így megújult erővel folytattuk utunkat Rozsnyó felé. Útközben érintettük Krasznahorka várát is, azonban a vár egy korábbi tűzvész miatt már több éve felújítás alatt van, így csak a vár alatti parkolóból néztük meg az impozáns épületet. A vár alatt elhelyezkedő Krasznahorkaváralja településén érdemes megtekinteni az Andrássy Mauzóleumot, ha időnk engedi. Mi Rozsnyó centrumába kanyarodtunk be, belvárosát kár lett volna kihagyni: a főtér körül tettünk egy sétát, de mennünk kellett tovább Betlérbe, ahol az Andrássy-kastély várt minket, ugyanis óránként indultak idegenvezetések. A kastélyhoz egy hatalmas kiterjedésű, gondozott park tartozik. A kastély pici, inkább belül érdekes. Kevés kastélyok egyike ugyanis, amelyet nem raboltak és fosztottak ki a szovjet katonák 1945 után – minden berendezése eredeti, így több századot utazhatunk vissza az időbe, a kastély főleg reprezentációs célokat szolgált, így ezért is ámulatba ejtő. Eredeti festmények, állattrófeák (elefánt is!), pókerasztal, könyvtár, úri ebédlő, később kialakított fürdőszoba angol vécével, sőt egy egyiptomi felnőtt és gyerekmúmia is várja a látogatókat. Nagyobb csoportok esetén magyar vezetést is biztosítanak, mivel előttünk egy magyar iskolás csoport érkezett, így becsatlakoztunk a magyar tárlatvezetésbe. A kastély megtekintése után szállásunkra autóztunk, szerpentineken keresztül jutottunk a Szlovák Paradicsom „fővárosába”, Iglóba, ahol a főtéren sikerült egy nagyon jó szállást kifognunk, innen csak pár lépésre volt több étterem, bolt, pékség és a centrum nevezetességei is. Utólag kicsit sajnálom, hogy Iglón nem néztünk másnap szét alaposabban, sőt mivel utazásunk végpontja a Magas-Tátra volt, így a Szlovák Paradicsomban nem kirándultunk, pedig itt is bőven lett volna mit megnézni. Erre a tájegységre azonban érdemes egy külön utazást szervezni.

Szerda – Szepesség

Szerda reggel elhagytuk szállásunkat és vendéglátó városunkat és első utunk a szepesi várhoz vezetett. Pontosabban inkább várromhoz. Ettől függetlenül – méretei és fekvése miatt – lenyűgöző látvány volt, még úgyis, hogy pechünkre ezen a napon zárva volt „technikai okok” miatt. Kicsit szomorúak voltunk és kíváncsiak is, milyen technikai okok léphetnek fel egy várromnál, a zárva tartásról az utánunk érkezők is csak a várnál értesültek. A vár körül mindenesetre érdemes egyet járni, mert nagyon szép a kilátás: a Szepesváralja felé néző panoráma távolról már a tátrai tájat mutatja elénk, valamint jól látható a régen is stratégiai útvonal, amely Lengyelország irányába vezet. Lovas szekerek helyett viszont most már autók szelik a vidéket. A szeles időnek köszönhetően nem volt melegünk, jól összehúztuk magunkat a vár szirtjén, a szél ereje még a szepesváraljai püspökségnél sem engedett, alig vártuk, hogy visszaüljünk az autóba. A kis kitérő után újabb kis kitérőt tettünk a görgői Görgey-Csáky kastélynál, amely egy gyönyörű szép neobarokk épület lehetne, ha jobban felújítanák. Jelenleg oktatási intézménynek használják, turisták által belül nem látogatható. Ha erre járunk, akkor érdemes egy negyed órát megállni és megszemlélni az udvar, valamint a parki rész felől. Görgő után egy nagyobb város következett, Lőcse, amelyet sokan Mikszáth Fekete város c. regényéből és a mű alapján készített sorozatból ismerhetnek. A városfallal jól körülhatárolt belvárosban a legfőbb látványosság a főtér. A szász hatás érződik a városon. A széles főtér, az épületek, a jellegzetes városháza, az evangélikus templom mind a korábbi lakók kultúrájáról árulkodik. Sajnos a szepességi szászok sorsát a csehszlovák uralom, majd a második világháború utáni németnyelvű lakosság kitelepítése pecsételte meg, ők majdnem 700 évig éltek békességben a Magyar Királyság védelme alatt, az elüldözésükhöz néhány évtized elég volt Csehszlovákiának. Az időjárás zordsága Lőcsén sem javult, behúzódtunk felmelegedni egy kávézóba. A főtéren lévő turisztikai pontot érdemes felkeresni, mert sok hasznos információs anyaggal, térképpel tudnak az érdeklődőknek szolgálni. Lőcséről továbbra is északi irányban folytattuk utunkat, megálltunk a csütörtökhelyi Szent László templomnál. Látogatása előzetes egyeztetés alapján lehetséges, de egy ajtón keresztül benézhetünk a templomtérbe. A gótikus templom a magyar lovagkirály nevét viseli, a gótika legszebb alkotásai közé tartozott a történelmi Magyarországon. Üvegablakai magyar szenteket ábrázolnak, a templomkert is érdekes, kisebb kőfal veszi körül, de látható a tátrai panoráma, itt már határozottan láttuk a magashegység sziluettjét. Szállásunk elfoglalása előtt még útba ejtettük Szepesbélát is, amely Késmárk után található. A település elején helyezkedik el a nagyőri kastély (Strazky). A kastélyban történelmi kiállítás látható, az információk szerint 17. és 18. századból származó szlovák bútorok, valamint Mednyánszky László festményei. A kastély szépséges angolparkkal rendelkezik, amely egészen a Poprád folyó partjáig tart. A szép napsütéses időben sokat fényképezkedtünk a kastélyparkban és megnéztük a kastéllyal szemben található gótikus szász templomot is kívülről. Ezek után visszatértünk Késmárkra és elfoglaltuk szállásunkat. Innen gyalog mentünk be a városba, először a várral ismerkedtünk meg, amely a belváros szélén található. Idegenvezetések indulnak a belső megtekintése érdekében, valamint egy veteránautó-kiállításra is lehet jegyet venni a várudvar kasszájánál. Mi rendületlenül, mint a mérgezett egerek folytattuk utunkat a belváros főutcája felé, egy turisztikai információs irodánál kaptunk egy térképet, amelyen volt egy javasolt útvonal a város nevezetességeinek bejárására, úgyhogy ezt a túrát követtük. Érdekes épületei a gótikus városháza, evangélikus fatemploma, az új evangélikus templom, valamint a Szent Kereszt Plébániatemploma. A séta részét képezte a temető is, amely egy keskeny bevezetést kapott, a temető szűk bevezető folyosóján hajdanán a város befolyásos családjai kaptak külön síremlékeket, némelyikben kápolna is volt kialakítva. Nem tagadom, kiadós városnéző túrát tartottunk éppen a 750. évfordulóját ünneplő egykori szász városban. A végén viszont egy szlovák ételeket kínáló étteremben kötöttünk ki, hogy pótoljuk energiánkat és visszaindultunk a szállásunkhoz.

Csütörtök – Magas-Tátra felfedezése

A Magas-Tátrával való ismerkedésre nettó egy napunk maradt. Elérkeztünk tehát túránk végpontjához. Tátralomnicnál északabbra nem mentünk, aki időben teheti, az még vegye célkeresztbe a Bélai-Tátrát, Zdiar (Zár) környékét, ott nézze meg mindenképpen a Lombkorona Tanösvényt vagy látogasson el egy tutajozásra Völöskolostorba a szlovák-lengyel határ mentén húzódó Dunajec folyón. Ez még plusz egy nap kitérő. Nekünk azonban ez már nem fért volna bele, így is szorosra sikerült a nap.

Reggel elindultunk Tátralomnicra, ahol lanovkával fel lehet menni egészen a Kőpataki-tóhoz. Az autót érdemes a felvonó melletti parkolóban hagyni, amely ingyenes. Tátralomnic üdülőfaluja is magasan van, de a Kő-pataki tóra mire felértünk már 1700 méter magasan voltunk. A hőmérséklet 0 fok körül volt, a hó kezdett szálingózni, a ködtől messzire nem láttunk. A vállalkozókedvűek még tovább mehettek felvonóval a Lomnici-csúcsra is (2634 m), mi megelégedtünk ezzel az elképesztő magassággal is. Itt az ún. Magisztrálé-úton mentünk tovább Hrebienok (1285 m) irányába, a piros jelzés mellett vigyáznunk kellett. Hatalmas köveken ugráltunk, mellettünk szakadék, a távolban a Poprádi-medence látványa, csak a hegyi zergék hiányoztak. Az út lefelé lejtett, de nagyon óvatosan haladtunk, kislányom a hátamon, sőt a cipőm is inkább magyar középhegységi túrákra volt alkalmas, mint egy ilyenre, de derekasan helytálltunk. Az útvonalat nem akarom részletezni, itt találtam. A címe szerintem megtévesztő, kisebb gyerekeknek nem, talán kamaszoknak ajánlanám. Az útjelzések amúgy kiválóan mutatják az útirányt, egyedül a menetidő kiírásokkal lehet vitatkozni, bár elképzelhető, hogy a mellettünk elillanó tájfutók tempójára szabták. A lanovka kiindulópontjától 1 óra 35 percet írtak Hrebienok felé, mi több mint a háromszoros idő alatt értünk oda. Sajnos elfelejtettem a kezdetektől mérni a túra távolságát, de megbecsülve a nem mért szakaszt 9-10km-t gyalogolhattunk a nehéz terepen. Kilométerben talán nem tűnik soknak, különösen, ha a magyar domborzati viszonyokból indulunk ki. Itt a Tátrában viszont olyan óvatosan haladtunk, és erőnket is annyira kivette az állandó lefelé történő ereszkedés, hogy örültünk a Hrebienokba történő megérkezéshez. Útközben pedig volt sok élményünk: hegyi menedékházak, hatalmas nagy szakadékok, egy vízesés, valamint egy patakvölgy keresztezte utunkat. Hrebienokba érkezésünk után a nap második tömegközlekedési eszközével, a siklóval ereszkedtünk le Ótátrafüredre. Ótátrafüredet még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében építette ki a magyar arisztokrácia pihenő övezetének. Legnagyobb épülete is az akkori időből származik: a híres-nevezetes Grand Hotel. Még mindig sok magyar szót hallani, hazánkhoz közelsége révén még mindig sok honfitársunk pihen a környéken. Még egy út volt hátra, a tátrai villamos vasúttal vissza kellett mennünk Tátralomnicra. A vonat körülbelül óránként jár, így volt időnk körülnézni a településen és begyűjteni a kötelező ajándékokat is. A napunkat egy kerékpárverseny is színesítette, a vonatból láttuk a kapaszkodó országúti bringásokat. A tátralomnici vasútállomástól még volt egy utolsó gyalogtúra a parkolóig, ezek után indultunk el szállásunkra, amely egy kis hegyi üdülő volt Stóla nevű településen. A csütörtöki volt a legfárasztóbb napunk, megkaptam a nap végén a legnagyobb hajcsár képzeletbeli címet, melyet eddig édesapámnak tulajdonítottunk.

Péntek – Csorba-tótól hazáig

Pénteken a közkedvelt Csorba-tavat látogattuk meg. Nagy köd és nulla fok körüli hőmérséklet köszöntött minket ismét a közkedvelt üdülőhelyen. A tengerszem körül sok menő szálloda kapott helyett, köztük több újépítésű. A tavat jó lett volna körülsétálni, de mivel már sok km volt a lábunkban, és még volt hátra egy hazaút, valamint Besztercebánya és Zólyom városa így tovább indultunk. Besztercebánya központjában tettünk egy sétát, de már érződött rajtunk, hogy az ötödik napon vagyunk. A főtéren maradtunk, ettünk és kávéztunk egyet, majd délnek vettük az irányt. Zólyomba a pénteki forgalom közepette érkeztünk meg, a várnál megálltunk, de a benne található képzőművészeti kiállítást nem néztük meg, a vár udvarába egészen be lehet sétálni, úgyhogy megtettük néhány fénykép kedvéért. A honvágytól égve ezek után Magyarország felé vettük az irányt és befejeztük a nagy felvidéki túrát.