A címben gondoltam megemlékezni erdélyi látogatásunk gyorsaságáról, a megjelölést elsősorban nem az ott tartózkodás időtartamára szántam, hanem az utazás gyorsaságára. Először vettük célba ugyanis repülővel Erdélyt, az út mindössze 50 percet vett igénybe. Természetesen jóval több a reptéri kijutás és adminisztráció miatt "bruttóban" a menetidő, de még így is nagyon kíméletes az autós vagy vonatos "konkurens" megoldásokhoz képest.

Marosvásárhelyre érkeztünk, ahol Kézdivásárhelyről érkező barátaink vártak ránk. Rendes volt tőlük, hogy Marosvásárhelyig eljöttek értünk, ugyanis - aki nem ismerné a helyi viszonyokat - a távolságok hatalmasok és az utak lassabban járhatók a kanyargós terepnek és az autópályák csekély számának köszönhetően. Érdekes volt megérkezni a forgalmas budapesti reptérről a marosvásárhelyire. A nagy nyüzsgés után a fővárostól eltávolodva tiszta idő fogadott minket a magasban. Látni lehetett Erdély havas tájait, hegyeit is. A tér hirtelen kitágult: az érzésem a marosvásárhelyi reptéren is folytatódott: a távolban magas hegyek sorakoztak. A reptér is inkább hasonlított egy "fullosabb" vasútállomásra, mint egy nemzetközi reptérre. Gépünk a landolás után magányosan, egyedül várta a visszafelé utazókat.

Marosvásárhely központjába érkezve azonban újra elfogott a "fővárosi" hangulat: autósok hada csinált késő délutáni dugót a városban. Szállásunkat elfoglalva azonban érződött, hogy az idő múlásával lecsöndesedett a város. Kisvárosias hangulat fogta el az embert a vár udvarában, a korcsolya pályán néhányan rótták a köröket. A korábban magyar nyelvű városban mára átbillent a mérleg a románok javára, mindenesetre a kétnyelvűség megmaradt. A közterületek nevei is hol magyar eredetet (Petőfi vagy Dózsa) mutatnak, hol pedig egy román nemzeti hős nevét viselik. Sajnos az elmondható, hogy a jelenlegi "tulajdonosok" igyekeznek átformálni a városképet a saját ízlésüknek megfelelően: ennek egyik példája az, hogy a város főterére egy akkora hatalmas ortodox templomot emeltek, hogy az léptékekkel nagyobb a mellette századok óta létező katolikus barokk templomnak. Mindenesetre mi atrocitásokba nem keveredtünk, a felszínen talán már enyhültek a feszültségek és ez így van rendjén. A kétnyelvűséget jól szimbolizálta az is,hogy előfordult, hogy ismerőseink románul kezdték el a beszélgetést a gyógyszertárban vagy a péknél, de aztán kiderült: mondhatták volna magyarul is. Még megemlékeznék - ottani humorforrásunk egyik fő pontjáról - a gyógyszertárakról is. Farmacia-ból ugyanis rengeteg van a városban (sőt az országban is) - persze lehet csak azért annyira feltűnő, mert zöld világító kereszt "cégér" jelzi a helyét mindenhol. Bár megjegyezném: gyógyszerfogyasztásból tudomásom szerint még mindig Magyarország van az elsők között.

Kicsit elkalandoztam, térjünk át a város látnivalóira: a kötelező belvárosi főtér+vár kombó mellett érdemes ellátogatni a református líceum környékére, itt található a két tudós Bolyai (apa és fia) szobra is, ők nagy személyiségei a városnak. Matematikai munkásságukat itt folytatták, Bolyai Farkas sokáig a Líceum tanára volt. Róluk van egy kisebb kiállítás a Teleki Tékában is. A Teleki Téka az alapító, Teleki Sámuel gróf nevét viseli, aki nagy szenvedéllyel és munkával gyűjtött össze sok régi könyvet és itt alakított ki nagyszabású könyvtárat. Legértékesebbek a korai nyomtatású könyvek, köztük Voltaire és Newton könyvei, Bibliák, orvosi témájú könyvek foglalnak helyet az egyébként impozáns épületben - amely mind a mai napig kutatható. A Bolyai-kiállítás (a kissé morbid Bolyai koponyával) és a Téka ingyenesen látogatható.

Marosvásárhelyt elhagyva Nagyszeben felé indultunk, amely túránk fő célpontja volt. Megtapasztaltuk az erdélyi autópálya feelinget is, igaz csupán tíz kilométerig. Nem is volt ez annyira nagy baj: megcsodálhattuk így a gyönyörűséges erdélyi táj szépségeit: hatalmas kanyarok, kemény kaptatók és lejtőkön át közeledtünk a szász területek felé. Az érzékenyebbek akár bele is szédülhettek volna az utazásba. A tiszta időnek hála a távolból már a fogarasi havasok fehér sziluettje látszott, jómagamnak, mint a "nyúli havasokhoz" szokott kisalföldi gyereknek ez felemelő látvány volt. Nagyszeben nyüzsgése fogadott minket a csendes utazás után: a belvárosba egy komoly várfalon (illetve kapuzaton) keresztül jutottunk be, ahol a műemlékek állapotát sok magyar város megirigyelhetné: rendezett közterületek, sétálóutcák, s egy két részre osztott hatalmas főtér mutatta, hogy akár német földön lehetnénk. Nagyszeben jól élt az Európai Kulturális Fővárosa címmel és "rendbe hozta magát". Akkori polgármestere is - többek között - ennek köszönhette a hírnevét. Klaus Johannis - neve is elárulja szász származását - ma Románia elnöke, a helyiek nagy büszkesége. Szebenben ami elsőként megfogott az a belváros mérete. A megmaradt városfal, a hatalmas főtér meghökkenti a legtöbb látogatót elsőre. Aki pedig "nagy totálban" szeretné látni az egészet az a főtér egyik tornyába vegyen jegyet és nézze meg a kilátást.

Egy teljes napot vesz igénybe a város szomszédságában található Astra múzeum, azaz egy skanzen. Méreteivel a szentendreivel vetekszik, s valóban: Románia minden tájáról találhatók jellegzetes épületek: pásztorkunyhók, templomok, különböző mesteremberek műhelyei, mezőgazdasági épületek vagy éppen vízimalmok. Vízimalmok szép számmal találhatók itt, könnyű is a bemutatásuk, ugyanis egy patak szeli át parkot. A szabadtéri néprajzi múzeum közepén pedig egy tó fekszik. A teljes területen nyáron sok program szerveződik, jó időben az épületek belső tere is látogatható. A helyiek éves bérlettel is bemehetnek a múzeum területére ugyanis kitűnő választás futni, kerékpározni vagy egy könyvvel a kézben kikapcsolódni is. A drónrajongók azonban csalódottan távozhatnak: tilos a felszállás egy közeli katonai objektum miatt. A múzeumlátogatást a teljes napos jellege miatt célszerű ebédidőben egy csorba levessel megszakítani az ottani igényes étteremben és teli hassal folytatni.

Összegezve a nagyszebeni benyomásokat már lehet érteni, hogy a város miért az ország "bezzegvárosa" - van itt minden, ami kell. Nagyszeben jövőjét jól mutatja a peremkerületekben épülő sok-sok társasházi lakás is. A helyi ipar, az egyetemi és kulturális élet mindenképpen arra enged következtetni, hogy Szeben újra el akarja foglalni azt a helyet ahová régen is tartozott.

Egy ideig nekünk is búcsút kell vennünk Erdélytől - hiányzott semmihez sem hasonlítható atmoszférája és újra hiányozni fog. Vendéglátó barátainknak köszönjük a kedves fogadtatást és a programszervezést, örültünk a találkozónak és a beszélgetéseknek és reméljük hamarosan újra látjuk egymást.