Szeretném összefoglalni és egyben ajánlani mindenkinek az Őrségben feleségemmel töltött hosszú hétvégénk főbb állomásait. Úgy gondolom, hogy aki érdeklődik múltunk és történelmünk iránt és szeret "csendben" eltölteni rövidebb-hosszabb időt, az nem fogja megbánni az itt töltött néhány napot.

Szeptember 28. (szerda)

Ahol jártunk: Ják, Őriszentpéter, Szalafő

Az első nap, mivel Győrből érkeztünk, ezért útközben megálltunk a jáki templomnál, ahol megnéztük a román stílusban épült egykori bencés templomot. A művészettörténetet ismerőknek a templom főbejárata jut eszébe rögtön, szerintem nem szabad elfelejtkezni a templom mellett található kápolnáról sem. A hely nagyon romantikus, egy kisebb fal öleli körbe az épületegyüttest, a kertje pedig szép és rendezett.

Délután megérkeztünk az Őrség központjába, Őriszentpéter városába, ahol elfoglaltuk szállásunkat a Hársfa Fogadóban. A város elnevezés ne tévesszen meg senkit, egy kisebb településről van szó, talán a központi "körforgalom" körüli rész nevezhető városiasnak, a településre az úgynevezett szeres elrendezés jellemző: úgynevezett szerek (egyfajta önálló településrészek különböző dombokon) néhány száz méterre egymástól alkotják Őriszentpétert. A Fogadónk például Siskaszeren volt, de egy Égésszer nevű utcában volt az apartmanunk egymástól kb. másfél kilométerre. A távolságok nagyok, de a szellős elrendezésnek köszönhetően talán kevésbé bosszantóak tudnak lenni a szomszédok.

Mivel az utazással és a templom nézéssel elment fél napunk, ezért a szállás elfoglalása után úgy döntöttünk, hogy a környéken maradunk (a panzió mellett van egy Tourinform, ahol beszereztünk egy térképet is és néhány tájékoztató anyagot a környék látnivalóiról, múzeumairól). A távolságok miatt autóba ültünk és először megnéztük Őriszentpéter Árpád-kori templomát. A helyiek többsége amúgy református, mivel a reformáció idején a helyi lakosság követte a főúr felekezetváltását is (a református templom a központban van). A templom ingyen látogatható, érdemes mellette elgyalogolni a pár száz méterre található téglaégetőhöz is (tábla mutatja).

Továbbindultunk utána a szomszédos Szalafőre. Ott "Pityerszeren" található a Skanzen, ahol összegyűjtötték a környék összes jellegzetes parasztházát és melléképületét. Említésre méltó a három oldalról zárt udvarú parasztház és az ott tartott élő állatok.

Késő délután visszamentünk Őriszentpéterre, ahol gyalog körülnéztünk a településen és a Szikszay Edit gyűjteményt is megnéztük a Művelődési Házban, ez a kiállítás helytörténettel foglalkozik. A református templom zárva volt, mellette van egy kis piactér szombatonként délelőtt kistermelői árukkal, valamint a futballpálya is. A közelben folyik a Cser-völgyi patak. Sokat sétáltunk még a településen belül is, hatalmasak a távolságok gyalog, este pedig még a Fogadó étterméig is le és felsétáltunk, ezután úgy döntöttünk, hogy másnap mindenképpen kerékpárra ülünk és úgy járjuk be a környéket, mert gyalog túl messze, kocsival pedig túl közel lenne minden látnivaló.

Szeptember 29. (csütörtök)

A következő útvonalat ajánlom: Őriszentpéter - Bajánsenye - Kerkáskápolna - Magyarföld - Szentgyörgyvölgy - Velemér - Magyarszombatfa - Kercaszomor - Bajánsenye - Őriszentpéter (Távolság: kb. 55 km) Kerékpárt az Ezerjó Ökofogadóban kölcsönöztünk, 1800 Ft/nap árkategóriában. 

Kerkáskápolnánál rögtön jobbra kellett kanyarodni, mert Magyarföldön megnéztük a híres fatemplomot. Sajnos néhány műemléket csak előzetes bejelentkezés alapján lehet látogatni, itt most nem volt időnk a gondnokot felkutatni, ezért csak kívülről néztük meg az impozáns építményt.

Szentgyörgyvölgynél érdemes balra kanyarodni, hiszen a központban van a kazettás mennyezetű református templom. Csodálatos látvány, a belépés pedig becsületkasszás (300 Ft az ajánlott támogatás mértéke).

Velemérnél látnivaló a Szentháromság templom, az Árpád-korban épült templom még szebb tud lenni napsütéses időben, kis ablakain világít be a fény. A belépő 300 Ft volt. A településtől kicsit távolabb eső templom elhelyezkedését az magyarázza, hogy a török korban a település - a templom kivételével - elpusztult és később arrébb épült meg (református templom itt is található).

Magyarszombatfán található a Fazekasház - egy kisebb fazekas skanzenről beszélünk. A belépő mellé idegenvezetés is járt - a helyi fazekasságról, termékek készítéséről és zománcozásról, égetéséről. A fazekasság komolyan meghatározza a környék arculatát napjainkban is - sok helyen dolgoznak fő vagy másodállásban fazekasok és otthonaiknál is kínálnak megvételre jó minőségű, többnyire sötétzöld színű termékeiket (például: teáskanna, csészék, bögrék, tárolóedények). A település szélén megtekinthető egy vadászati kiállítás, a múzeum mellett élő őzek és egy vaddisznó is éldegél.

Kercaszomoron a református haranglábat tekintettük meg, eltekerünk a település határáig is, ahol fél lábbal már Szlovéniában is voltunk, azonban nem mentünk át. Korábban itt is voltak területi viták, a település Szomoróc nevű részét trianonkor át akarták csatolni, de végül megmenekült. Kercán található egy rendezett református templom és egy nagy kert, ahol egy barátságos golden retriver kutyusa fogadott minket (valószínűleg a lelkész volt a gazdi).

Bajánsenyén is érdemes megállni a helyi református templomnál. A települések katolikus templomai sokszor zárva voltak, de a reformátusok nyitott kapuk politikáját alkalmazták - mindegyik templom nagyon karbantartott állapotban volt.

A napot összegezve elmondhatom, hogy príma, őszi időnk volt. A kerékpár pedig jó ötletnek bizonyult, sőt annyira belelkesedtünk, hogy másnapra is kikölcsönöztük a bicókat, így este a szállás - étterem távolságot is letekertük inkább kocsikázás helyett.

Szeptember 30. (péntek)

Az alábbi útvonalon kerékpároztunk: Őriszentpéter - Nagyrákos - Pankasz - Felsőjánosfa - Hegyhátszentjakab - Szőce - Őrimagyarósd - Viszák - Kisrákos - Pankasz - Nagyrákos - Őriszentpéter Távolság: kb. 55 km

Nagyrákoson megálltunk a Tájház és kovácsműhelynél, sajnos azt tapasztaltuk, hogy csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható, de mivel láttunk már skanzent és fazekasműhelyt, így kihagytuk ezt a lehetőséget. Továbbtekertünk Pankaszra, ahol megnéztük az ottani haranglábat.

Hegyhátszentjakab után a Vadása-tó felé vettük az irányt. A duzzasztásból kreált tó nyáron strandként működik, most elég csendes volt a környék - büfések és szállásadók sehol. Néhány környékbeli "napozott" a különösen szép időben, de ennyi. Érdemes lenne nyáron visszatérni pihenni, egy kemping is található itt. A tó után Szőce felé vettük az irányt.

A szőcei Lápok Háza egy interaktív kiállítás a környék környezeti klímájáról, gyerekeknek is ajánlott. A közelben pedig van egy lápot bemutató tanösvény, szigorúan csak a kijelölt helyen lehet bejárni, nem olyan hosszú túra, érdemes rászánni az időt. Az őriszentpéteri Tourinformban egyébként lehet kapni tájékoztatást a környék bejárható tanösvényeiről, melyek tematizáltak.

Őrimagyarósdon temetés volt, ezért az egész falu ott volt, bezárt az az egy bolt is ami működött, Viszákon álltunk meg egy frissítőre és csokira a boltban. Nehéz volt boltot találni ezeken a piciny falvakban. Kisrákos következett, majd Pankasz, Nagyrákos és Őriszentpéter.

Őriszentpéteren feltekertünk az alszeri Dobokay Lovasudvarba, ahol véletlenül a házigazdával is összefutottunk, Dobokay Péter nagyon vendégszerető fogadtatásban részesített minket, mesélt versenyzői és lovastartói múltjáról, bemutatta nekünk állatait. Kedvet csinált nekünk a lovagláshoz, ezért másnapra 11 órára egy túralovaglást beszéltünk meg vele.

Október 1. (szombat)

A szállásnál összepakoltunk és kijelentkeztünk, majd a vásároltunk termelői szörpöt a helyi termelői piacon és ezt követően a lovasudvarba mentünk, ahol egy másfél órás túralovagláson vettünk részt. A lovak nagyon fegyelmezettek voltak, lovaglási tapasztalat híján is nagyjából elboldogultunk, ehhez persze az kellett, hogy Dobokay úr menjen elő, a lovak pedig nagyjából követték is az első lovast, csak néha akartak legelészni a menetelés helyett. Egyszer egy vad is megijesztette őket, de nem történt semmi baj velünk. A kirándulás egyik legnagyobb élménye volt lovagolni, a lehetőséget pedig nagyon köszönjük Dobokay Péternek, csak ajánlani tudom őt, aki nagyszerű túravezetőnk volt (a fotó rólam készült).

Délután az aktív pihenés részt felváltotta a passzív pihenés. A szentgotthárdi termálfürdőben töltöttünk el három órát. A szauna rész és az uszoda rész tetszett, nem voltak sokan (talán a jó idő miatt) - bár a hasonló árkategóriában lévő sárvári gyógyfürdő jobb véleményem szerint.

Hosszúra sikerült ez a beszámoló, de úgy gondolom, hogy egy kész túratervet szolgáltat azoknak, akik az Őrség nevezetességeit meg akarják nézni. A látnivalók jelentős részét utazásaink érintették.

Kedves Olvasóim!

Engedjétek meg, hogy egy újabb kerékpáros élményemet megoszthassam veletek. A 2016. évet egy "teljesítménytúrával" zártam egy barátommal, már ami legalábbis a távolságot illeti. Kelenföldről indulva 123 kilómétert mutatott az óra a nap végén, ami mindenképpen jó teljesítmény. A túra útvonalát a holkerekparozzak.hu oldalról lestük ki, ott családoknak is ajánlják a túrát - amivel én nem értek egyet, de azt hiszem ez a túra leírásából ki fog derülni, hogy miért.
A célunk az volt, hogy Budapestről más irányba is menjünk biciklizni, hiszen eddig csak északra és egyszer dél felé a Csepel-szigetre indultunk tekerni. Az útvonal egész jól követhető, nehéz eltévedni, de a városból kijutás nem könnyű. Mi a Népligetnél találkoztunk és onnan a Kőbányai úton indultunk el. Célszerű utána a Jászberényi utat követni, mi kicsit kavarogtunk a kőbányai csodanegyedben. Az út amúgy az M0-aluljáráig a Népligettől kb. 20 km, szóval nagyon vártuk már a város elhagyását - sajnos azonban a levegő és a forgalom se tisztult egy darabig. Rákoskeresztúron volt egy értékelhető szakasz, itt egy ideig a Rákos-patak mentén vezet a kerékpárút - padok is vannak az út szélén, lehet pihenni. Pécelen és Iszaszegen sem volt az az érzésünk, hogy vidéken vagyunk.
Isaszeg után Dány felé vettük az irányt. Ezen az úton már kevesebb autó volt, de a táj nem volt érdekes - messzebb tőlünk kisebb dombok voltak, közelünkben fák és bozótos. Zsámbok központjában van egy falumúzeum és egy templom, itt kicsit megálltunk, majd Vácszentlászló felé vettük az irányt. Itt tartottunk egy kis pihenőt a központban. A kerékpárút mellett van egy Nagy-Magyarország alakú virágos-ültetvényes installáció, és ott jelölve van az összes Szent Lászlóról elnevezett település. Ezután Valkó következett, majd a "hegyi szakasz", itt voltak emelkedők, bár a Rába-túra után meg sem kottyant átmenni rajtuk. Itt kereszteztük a Gödöllői-dombságot, de ez a szakasz sem annyira szép. A Gödöllőre érkezve megnéztük a kastélyt, a parkjába nem engedtek be minket, mert biciklinket toltuk (!), kint kellett volna őket hagyni, így indultunk tovább, Szada felé (sajnos újra sok autóval talákoztunk). Szadán egy szüreti mulatság vonult velünk szemben, fotóztunk és kaptunk egy kalácsot is a népviseletbe öltözött helyiektől. Mogyoród felé az út forgalmassá vált, az M3-sal futott párhuzamosan az út, felvettem a láthatósági mellényt is a biztonság kedvéért. Mogyoródon is megálltunk egy frissítő erejéig, itt is volt valami szüreti mulatság. Mogyoród után Fót következett, megcsodáltuk a hely szép templomát, majd Budapest felé vettük az irányt. Az M0-t felülről keresztező közút hídjáról letiltották a kerékpárosokat, de más opciónk nem volt, így értünk vissza Budapestre.
A túra jó edzésnek felfogható, de nagy a forgalom sok helyen és büdös a levegő. Aki teheti, az inkább más irányokat válasszon ha Budapestről túrázik. A Dunakanyarnál szebb szakaszt nem tudnék ajánlani.

Kedves Olvasóim!

Nosztalgikus érzés beleolvasgatni régi blogbejegyzéseimbe, elkapott a vágy, hogy egy-két utazási tapasztalattal leporoljam blogomat. A következő bejegyzésemben az idén szervezett, szeptemberi Rába-túrának állítanék emléket, mindenkinek ajánlva nagy-nagy szeretettel.

Győriek lévén úgy gondoltuk, hogy a sok-sok tó (Balaton, Fertő, Bodensee) és folyó (Duna) kerülés után a helyi vonatkozású Rába folyót is bejárjuk forrásától egészen Győrig. Sajnos jómagam nem tudtam négy napot szabaddá tenni a teljes szakasz kényelmes bebiciklizése érdekében, ezért az osztrák és a magyar szakasz Sárvárig tartó útvonaláig tudok részletes beszámolót adni.

Különösebb szervezés és foglalás nélkül (természetesen internetről kinyomtatott osztrák Rába-kerékpárút térképpel!) indultunk el augusztus 26-án pénteken, hajnalok hajnalán vonattal Győrből Szentgotthárdra. Közvetlen járatról szó sincs, jegyünkön is a Győr-Csorna-Szombathely útirány szerepelt. Körülbelül annyi ilyen jegyet adhattak el a győri MÁV pénztárban, mint korábban mikor Bátaszéken vettünk Győrbe (Bátaszék – Dombóvár – Déli – Győr) jegyet… Lényeg, hogy eljutottunk Szentgotthárdra, egyedül a szombathelyi átszállásnál kellett aggódni, mindössze néhány percünk volt rá, bár a kalauz „megnyugtatott” minket, hogy a vonat nem vár be, de félóránként jár. Köszi, de szerencsére nem kap szidást egyetlen állami vasúttársaságunk. A kocsik végig modern, alacsonypadlós kialakításúak voltak, nem volt gond a kerékpárok elhelyezésével. A korai indulást úgy kell elképzelni, hogy már hajnali 6 órára Szentgotthárdon voltunk, mert aznap nagyon nehéz szakasz várt ránk: kilométerben sem volt kevés (kb. 130 km) és sok emelkedőt ígértek a terepviszonyok a forrásig (amely magasabban volt, mint a mi „Kékesünk”, kb. 1070 méterig másztunk fel késő délután). Szentgotthárd állomása után pár kilométer után már Ausztriában voltunk, Burgenland tartományát egy nagyon rövid szakaszon kereszteztük (itt talán Jennersdorf nevű település jelentősebb), a Rába-kerékpárút tetemes része Stájerországban található.  A kerékpárút általános kialakításáról érdemes tudni, hogy sok esetben mezőgazdasági utakat vontak be a forgalomba. Ez korántsem a rossz, földút minőséget jelenti. Aszfaltozott, jó minőségű, kátyúmentes utak, melyek gyakran kanyarognak ide-oda a leginkább tökkel teleültetett földterületek között. Na igen, a tök jellegzetes része a tájnak, nagyon komoly tökmagolaj készítési hagyományokkal rendelkezik ez a vidék – lépten nyomon tökkészítményeket lehet kapni az útba eső falvakban és városokban. A táj nagyon barátságos, sokáig észre sem veszi az ember, hogy az útvonal alapvetően emelkedik.

Végig a Rába-völgyében haladunk, ami egy nagyon széles völgy, lankás dombok szegélyezik utunkat. A Rába itt még igazán barátságos folyó: nem gondolnánk, hogy ebből a kis patakocskából micsoda sártenger válik majd a magyar szakaszon. A tájkép állandó része a sűrű vízierőmű-hálózat, külön érdekességnek számítanak az ökológiai szempontok szerint elhelyezett hallépcsők is. Meseszép környezet, megnyugtató idill tárul elénk: csendes, szépen felújított falvak, ahol többnyire mezőgazdaságból is becsülettel megélnek az emberek. A reggeli pára eltűnése után sokáig nem csináltunk nagyobb pihenőt: először Feldbach városában álltunk meg egy kávéra. A város főtere nagy és rendezett, a kulacsokat is meg lehetett tölteni az ivókútnál. Érdemes volt megállni Gleisdorf főterén is, a közelben volt egy ALDI, ahol volt lehetőség némi energiapótló és frissítők megvásárlására is. A túra nehéz szakasza Weiz után kezdődött, ahol drasztikusan emelkedni kezdett az útvonal. A dimbes-dombos tájat felváltotta a hegyi táj. Végső célunk Passail falvacskája volt, ahova a 64-es úton mentünk egyik túratársunk bölcs javaslatára, másnap kiderült, hogy a kerékpárutat egy hosszabb útvonalon vezették, amely elég kimerítő lett volna a túra utolsó harmadában. Visszatérve a 64-es útra, az sem volt könnyű. Meredek, közepes forgalmú autóút. „Osztrák Békás-szorosnak” neveztük el a hasonlóság miatt. Passail irányába már ereszkedni kellett, milyen jó, hogy utána a forráshoz megint emelkedni kellett. Praktikus okokból Passailban szállást kerestünk, a település főterén egy Gasthofban le tudtuk pakolni csomagjainkat, így a „csupasz” biciklikkel kapaszkodtunk fel a 8 kilométerre található Rába-forráshoz. Meredek, de nagyon csodálatos út tárult elénk: jobbra-balra kisebb farmok állatokkal, fenyvesek, jókedélyű gyalogos osztrák turisták jöttek velünk szembe. Ők tájékoztattak minket, hogy a forrásnál magyar nyelvű tábla és egy emlékkönyv is vár minket – nemes gesztus mindenképpen. A forráshoz talán az utolsó egy kilométert gyalog kellett megtenni – itt már annyira meredek volt az út, hogy gyalogosan is megálltunk egy szuszra pár percenként. A forrásban viszont nem lehet csalódni: a Duna-forrással ellentétben a Rába-forrás egy olyan forrás, amelyet ideálisan elképzelünk: hegy oldalából fakad, tiszta bővízű, ihatunk is belőle. Német és magyar nyelvű kiírás emlékezik meg a folyóról és egy környékbeli gazda helyezett el egy vendégkönyvet egy fedett kis kalitkában a forrás mellett. Mi magunk is beleírtunk, ha már feljutottunk. Visszafelé már könnyebb volt, bár a nap már lenyugvóban volt, ezért hűvös volt legurulni már-már sebességrekordokat döntögetve a biciklikkel. Az első nap volt a legnehezebb – jól elfáradtunk, de az élmények kárpótoltak minket minden verejtékünkért. Este a Gasthof éttermében vacsoráztunk, a Puntigamer sör mellé a hely specialitását, a Knödelt falatoztuk, egyeseknek azonban ez sem volt elég és még betoltak egy pizzát a szomszédban a biztonság kedvéért. A helyiek itt is nagyon kedvesek és beszédesek voltak velünk, kérdezgettek minket, hogy honnan jöttünk és hova megyünk, valamint felidézték győri emlékeiket is.

A második nap legnehezebb része a nap elején következett. Megreggelizve egy másik útvonalon indultunk vissza, a hivatalos Rába-kerékpárúton Weiz felé. Azonban ez az út hosszabb, kacskaringósabb és több szintemelkedővel jár. Szerencsére a látnivalók itt is kárpótoltak minket: hegyi tájak és friss levegő.

A sok liftezés kimerítő volt, soha nem lehetett tudni mikor gurulunk le már Weiz felé. Weiz után azonban már nem volt „kihívás” a napi szakasz: Gleisdorfban ittunk a főtéren egy kávét, valamint piacoltunk is. Vettünk tökmagolajat, sajnos egyik túratársunknak ez a vétel rosszul sikerült: este Szentgotthárdon vette észre, hogy az olaj kifolyt a táskájába. A túra ezen a napon kényelmesebb volt: sörözni is megálltunk két alkalommal, dönert is ettünk napközben (Feldbach), Burgenlandban Jennersdorfban (Gyanafalván) már magyarok szolgáltak ki minket Radlerrel. Stájerországban – nagy meglepetésre - nem találkoztunk magyar munkaerővel a vendéglátásban. Késő délután értünk Szentgotthárdra, ahol a Zsida Termál Panzióban szálltunk meg – itt sem foglaltunk szállást, szóval a keresgéléssel eltöltöttünk egy kis időt. A város innen sajnos messze volt, érdemesebb lett volna biciklivel bemenni vacsorázni.

A harmadik, számunkra utolsó napon következett a magyarországi Rába-szakasz első része. Noha itt kiépített kerékpárút-hálózatról nem beszélhetünk, ettől függetlenül kis forgalmú utakon még az ausztriai tempónál is jobban lehetett haladni. Persze azt is el kell ismerni, hogy az osztrák kerékpárutak tényleg a túrázás és nem feltétlenül a gyors közlekedés elősegítésére készültek, illetve a magyar oldalon néha a forgalmas utakat kellett választanunk. Reggel jól belekezdtünk ismét és gyakorlatilag nagyobb pihenőt Körmendig nem tettünk. Körmenden a város főterét és kastélyát megnéztük, majd indultunk tovább Sárvár felé. Aki teheti, nézze meg az ikervári vízierőművet, nekünk nem volt időnk a kitérőre. Sárvárnál egy kis pihenő után ketté váltunk, nekünk ugyanis el kellett érni a Celldömölkről induló vonatot, a társaság másik része pedig Sárváron szállt meg és másnap folytatta az útját Győrig. Celldömölk felé haladva érdemes megnézni Sitkén a Kálvária Kápolnát, Celldömölkön pedig a római katolikus templomot.

Összességében ajánlani tudom a túrát a folyók és az osztrák bicikliutak szerelmeseinek és egyszerűen azoknak akik szeretik a csendet és nyugodt környezetet. A túra hossza a celldömölki végződéssel kb. 350 kilométer volt.