Kedves Olvasóm! Az égieknek hála idén is tudtunk egy már-már hagyományossá vált kerékpártúrát tenni augusztus végén. Tavaly a Tisza magyarországi szakaszát jártuk be öt nap alatt Tiszabecstől Szolnokig (beszámoló itt olvasható), így idén adta magát, hogy a túrát tovább folytassuk a Tisza mentén a Duna-Tisza torkolatáig, Titelig. Titeltől pedig a Duna mentén haladva érkeztünk meg Bajáig. A túra megtervezéséhez nagyon kevés leírás állt rendelkezésünkre, mert nem egy kitáblázott, kerékpárutakkal tarkított útvonalról beszélünk. Útitársam édesapám volt. A Tisza szakaszán nagy hasznát vettük dr. Tóth Imre által összeállított “Két keréken Szegedtől Titelig” c. könyvének, amelyben részletes ismertető található a Tisza mentén található településekről. A részletes beszámoló megkezdése előtt szerepeljen vázlatosan az útvonalunk:
1. nap: Szolnok - Tiszakécske - Csongrád - Ópusztaszer - Szeged (táv: 143 km)
2. nap: Szeged - Tiszasziget - Határátlépés Szerbiába - Magyarkanizsa - Törökkanizsa - Csóka - Zenta - Pádé - Ada (táv: 97 km)
3. nap: Ada - Óbecse - Nagybecskerek - Écska - Titel (táv: 125 km)
4. nap: Titel - Tiszakálmánfalva - Pétervárad - Újvidék - Futak - Bácskapalánka (táv: 90 km)
5. nap: Bácskapalánka - Határátlépés Horvátországba - Ilak - Valkóvár - Határátlépés Szerbiába - Szilágyi - Apatin - Zombor (táv: 128 km)
6. nap: Zombor - Bezdán - Határátlépés Magyarországra - Hercegszántó - Dávod - Baja (táv: 65 km)
Első nap: Szolnoktól Szegedig (143 km)
Az első napra esett a leghosszabb tekerésünk, nem a legszerencsésebb volt kezdésnek ekkora táv megtétele, azonban Szegeden kívántunk megszállni és halászlét enni vacsorára, így vállaltuk ezt az extrém távolságot. Célszerű azonban Ópusztaszert választani szállásnak, aki nem akarja magát extrém fizikai megterhelésnek kitenni. Helyzetünket ráadásul az is nehezítette, hogy nagyon meleg volt, a naptej és a sisak sem nyújtott teljes védelmet a nap ellen, ráadásul az aszfalt is csak úgy ontotta a forróságot. Mindenesetre tempósan haladtunk, Szolnokon tavaly elfelejtettük a Tisza partot megnézni, ezért idén ott indítottunk, a vasútállomásról oda tekertünk egyből, ahol egy sétányon keresztül ki lehet tekerni Tószeg irányába.
Mi a Gáz utcánál tértünk le a partról és kerestük meg a Tószegig tartó kerékpárutat, utána a kis forgalmú közúton Tiszakécske felé tekertünk. Itt tempósan haladtunk, gyakran 27-28 km/órával is hasítottunk a nehéz csomagjainkkal a sík vidéken. Tiszakécskén is csak a központban álltunk meg egy picit, rendezett város benyomását keltette számunkra az egykoron NB1-es focicsapattal is büszkélkedő alföldi település. Tiszakécske után Tiszaalpáron tartottunk egy pihenőt, itt már a tűző nap éreztette hatását, a falu templománál, amely egy kisebb dombon van. Hűsítő árnyékot adó fák és egy kút várt minket, jól esett felfrissülni. A templomtól nem messze van egy Árpád-kori falurekonstrukció, melyet szintén érdemes megnézni.
Tiszaalpár után Csongrád takaros kis városkája esett útba, belvárosa után a halászfalu irányába tekertünk, majd kiértünk a strandra is, mely homokos partjával csábított a fürdésre, én térdig belementem az amúgy sekély vízbe. A napernyők és a homok már-már megtéveszthetik az embert, bizonyos szögből olyan fotókat lehetne készíteni, mintha tengerparton lennénk! Szívesen eltöltöttem volna itt hosszabb időt is pihenés, kikapcsolódás céljából. A város előtt Bokrostól kerékpárút tette biztonságossá a haladást és a városból kivezető út is kerékpárúton vezetett.
Csongrád után Ópusztaszerre mentünk, ahol a Történelmi Emlékpark bejáratáig jutottunk és fényképezkedtünk, ezek után Sándorfalván át tekertünk be Szegedre, ahol a Romzsa Tódor Görögkatolikus Kollégiumban szálltunk meg, itt barátságos fogadtatás várt minket, sőt reggelit is kérhettünk. A kerékpároknak az udvaron biztonságos helye volt. Este Szeged legpatinásabb halászcsárdájában (Sótartó Halászcsárda) ettünk, ahol egy adag szegedi vegyes halászlevet fogyasztottunk el ketten, mert olyan hatalmas porciót kaptunk. A nap kiszívta az embert, forróságot éreztünk még lefekvés előtt is a bőrünkön, reménykedtünk abban, hogy holnapra nem lesz komolyabb bajunk és nem kell visszafordulnunk.
Második nap: Szegedtől Adáig (97 km)
Túránk folytatódott a déli irányba, Szegeden átkeltünk a Tiszán és a Hősök teréig tekertünk, lényegében a 43-as főutat követve, de kerékpárút van az út mentén, a Hősök terénél Tiszasziget felé kellett letérni. Tiszaszigetnél tábla jelzi a kerékpárosoknak, hol kell elfordulni Magyarország legmélyebb pontját jelző emléktáblához. Ha már erre járunk, tegyük meg ezt a rövid kitérőt, érdemes!
Tiszasziget és Gyála között átléptünk Szerbiába, a történelmi Bánátba. A határ itt még tényleg határ, magyar és szerb ellenőrzéssel, a határőrök mellett a vámosok is dolgoznak. Kerékpárral meg lehet előzni az autósort és előre menni, mert gyakran feltorlódik az ellenőrzések miatt a forgalom. Szerbia első települése Ókeresztúr volt, majd Törökkanizsa következett. Az első benyomásaink pozitívak voltak Szerbiáról, én még nem jártam ebben az országban, ezért voltak némi kezdeti fenntartásaim.. Az utak szélesebbek, jobb minőségűek voltak a magyarországiaknál (melyben meglátásom szerint az utolsók között lehetünk Európában…), egyedül a fák hiányoztak az utak széléről, helyettük jobbról és balról különböző mezőgazdasági növényeket láthattunk: kukoricát, dohányt...stb. Törökkanizsáról tettünk egy kitérőt a bácskai Magyarkanizsa felé, ahol mind a mai napig sok honfitársunk lakik. Érdemes megtekinteni a Gyógyfürdő melletti Népkertet, valamint a belvárost. A belvárosban lehet forintot váltani szerb dinárra, annak akinek szükséges. Eurót szinte minden nagyobb településen lehet váltani, sok pénzváltót láttunk utunk során, akár kisebb falvakban is.
Magyarkanizsa után Csókán álltunk meg, ahol a központban frissítettük fel magunkat, majd tekertünk át a Tisza-hídján a bácskai Zentára. Zenta a legnagyobb délvidéki település, amelyben a magyarok abszolút többségben vannak. Zentán szép Tisza-parti sétány található, a sétány mentén tekinthető meg a zentai csata emlékműve is, amely a török kiűzésének utolsó nagy csatája volt a 17. század végén.
Utána visszatértünk a bánáti oldalra, Tiszaszentmiklós és Pádé érintése után ismét átkeltünk a Tiszán és megérkeztünk második napi szálláshelyünkre Adára, amely már bácskai kisváros. Itt a sportpálya melletti panzióban szálltunk meg, nagyon jó helyünk volt, mellettünk közvetlenül egy étterem is volt, ahol a vacsorát megettük. Közvetlen közelünkben egy termálfürdő, állatkert és folyami szabadstrand volt. Kellemes, fás, árnyékos helyünk volt, de a városba is besétáltunk, ahol sokan ültek a szórakozóhelyek teraszain a nyárvégi estén. Nyelvi problémáink itt sem adódtak, Adát is többségében magyarok lakják mind a mai napig.
Harmadik nap: Adától Titelig (125 km)
Bácskában maradtunk, Moholon megálltunk, hogy megnézzünk egy szép katolikus templomot, amely éppen nyitva volt. Magyar zászló hirdette a hívők nemzetiségét az oltár mellett. Itt található a Délvidék legnagyobb köztéren álló Szent István szobra is.
A következő nagyobb város Óbecse volt, ahol egy szépen felújított főtéren fotózkodtunk. A főtérre nézett a szerbek temploma is, ahova szintén benéztünk volna, de úgy tűnik alkalmaztak egy hölgyet, aki a templom előtt strázsált és csak az volt a dolga, hogy még a templom közelébe se engedje a látogatókat. Kerékpáros öltözetünk lehet nem felelt meg az ortodox “dress code” szabályainak, ezért még a kapun sem nézhettünk be.
Ismét kezdett felkúszni a hőmérő higanyszála, 11 óra táján kereszteztük a Tiszát és a rajta álló erőművet, ahol úgy tűnik valamilyen hadititok lehetett elrejtve, mert kijött az erőműből egy szerb, aki nagyon magyarázott, hogy ne fotózzuk az erőművet. Ezek után a főútról letértünk és a gáton keresztül szerettünk volna eljutni Tiszatarrós felé. Ez volt az egyetlen töltésen átívelő útvonal, amit a könyvünk ajánlott, de sajnos azt tapasztaltuk, hogy az út minősége nagyon rossz, lassan haladtunk, illetve sajnos egy kb. 5 km-es zötykölődés után az út elfogyott, ezért visszafordultunk az erőműhöz. Ez a kitérő kicsit kedvünket szegte és a napsütés is erőnket vette. Kerüljük a szerbiai töltéseket, lehetőleg mindig a közutakon haladjunk! A főútra tehát visszatértünk és Kumánon keresztül Nagybecskerekre tekerünk. A főtéren kedvesek voltak velünk, egy helyi könyvesbolt szerb eladója hideg vízzel kínált minket. Itt kellett egy nagyobb volumenű pihenőt tartani, magunkhoz vettünk egy kis elemózsiát, majd Écska irányába Titel felé tekertünk.
Écskán megtekintésre ajánljuk a hotelként üzemelő kastélyt, illetve a magára hagyott, romló állapotú egykori magyar katolikus templomot. Ma már csekély itt a magyarság számaránya (4-5%), a települést szerbek és románok lakják. Écskánál érdemes letérni a faluba és kikerülni a forgalmas főút település szélét érintő szakaszát. A nap utolsó szakaszán a Béga folyó mentén haladtunk, majd a Tiszán is átkeltünk, ez az utolsó Tisza-híd, a híd fölött van kevéssel a Tisza 10. folyamkilométere.
Tavaly megkezdett “Tisza-túránk” ezzel véget is ért, hiszen a kárpátaljai szakasz kivételével az egészet bejártuk, illetve megkezdtük a Duna-szakaszt másnap, amelyet eddig a feketeerdei forrástól egészen Mohácsig a korábbi években teljesítettük. Szuper lett volna megnézni a két folyó összefolyását, sajnos azonban ez a nevezetes hely kerékpárral nehezen megközelíthető, Titelen vállalják, hogy motorcsónakkal elszállítják oda az érdeklődőket, mi azonban sajnos megcsúsztunk a nem tervezett kitérőnk miatt, így a pihenést választottuk este. Titel egyébként nem nagy, egy szálláshelye van, a főtéren található Hotel Tisa, esténként igazi “balkáni hangulat” vár mindenkit, sokan az utcákon élik át az estét, sok szórakozóhely van nyitva. Mi vacsora előtt még elsétáltunk a Tisza-parti strandra.
Negyedik nap: Titeltől Bácskapalánkáig (90 km)
Titeltől megváltozott a táj, a síkvidéket kisebb dombok, dűnék váltották fel. Több állatcsordát, kutyás pásztorokat láttunk az utunkon.. Ezen a részen már csak szórványban élnek magyarok, Tiszakálmánfalván lehetett még magyar feliratokat látni, itt a magyar templomot is megnéztük. Újvidék következett, ahol először átkeltünk Péterváradra, feltekertünk az erődbe, a jellegzetes toronyóránál fotózkodtunk és megcsodáltuk a környéket a magasból. Pétervárad, modern, 19. századi építési stílusú földdel fedett komoly erődrendszer. Hasonlít a komáromira, csak ezt egy hegytetőre építették. Láthattuk Újvidék hídjait is, melyek az amerikai légitámadások során jelentős károkat szenvedtek el, de újraépítették őket, az egyik hidat jelenleg is építik.
Innen visszatértünk Újvidék óvárosába, ahol egy szusszanásnyi pihenő után továbbtekertünk Bácskapalánka irányába.
Szállásunk a főútról volt megközelíthető, még a város előtt. A Salas Gjnezdo nevű falusi szálláshelyen jól éreztük magunkat, korán odaértünk, pihentünk, sőt a gazdaasszony finom vacsorát hozatott nekünk, halászlevet ettünk. Pihenni is tudtunk, semmi sem zavarta álmunkat éjszaka, élveztük a csendet.
Ötödik nap: Bácskapalánkától Zomborig (128 km)
Korán keltünk, Bácskapalánka kisvárosában röviden szétnéztünk, reggeliztünk egy “balkáni pékségben”, majd átléptük a határt a horvát Újlak (Ilak) városa felé, mely egy borvidék központja. Bácskát elhagyva a történelmi Szerémség földjére értünk. Én itt éreztem magamat különösen fáradtnak, amely az elmúlt napok hőségének tudható be, de szerencsére ez a napon lehűlt az idő, felhősebb volt az ég.
Újlakon körülnéztünk a Duna-partján, majd a horvát oldalon Vukovárnak indultunk. Az idő kegyesebb volt velünk, de a táj pedig nehezebb, emelkedős részekkel várta a kerékpárosokat. Sokszor “hullámvasútaztunk”, az úton lévő települések központjába le kellett gurulni, de utána újra emelkedőnek kellett menni.
Ezen a szakaszon volt túránk egyetlen kimondottan kerékpárosoknak szóló pihenőhelye. Az Eurovelo 6-os útvonalról volt egy térkép, valamint egy fix pumpát is kihelyeztek a horvátok. Szőlők mellett tekertünk, sőt egy rendőri ellenőrzés során is átestünk, mert bevándorlókra vadásztak a helyi hatóságok. Néhány településen látszott a szerb-horvát háború nyoma, egyik faluban a szétlőtt templomot meghagyták mementónak a helyiek, az újat máshová építették fel. A háború legjobban Valkóvárt (Vukovar) sújtotta, a szerbek nagy veszteségek árán egy hosszú ostrom során bevették a várost, de gyakorlatilag porrá lőtték. A város nagyjából kiheverte a rossz időket, néhol látszik még egy-egy szétlőtt lakóház, de a belvárosában élénk élet csörgedezik. A kávézók, bárok teraszán sokan ülnek, csevegnek, a Duna-parton pedig egy nagy kereszt állít emléket a hős védőknek.
Egy kávészünet után Erdőd felé indultunk, ahol visszatértünk Szerbiába és folytattuk utunkat Apatin, a sörgyárak városa felé. Itt még a Szilágyi nevű falucskát érdemes megemlíteni, ahol még mind a mai napig laknak magyarok. Apatin egy nagyobb település, a tágas belváros közelében van a sörgyár, ahol többek között a szerbek Jelen söre (szarvas logóról ismert) készül. Apatinnál érdemes kimenni a Duna-partra, kiülni az említett sörre egy teraszra és csodálni a Dunát.
A nap végén elértük Zombort, a hosszú távolság ellenére kevésbé éreztük magunkat fáradtnak, hiszen ezen a nap nem volt nyári forróság. Zomboron a Farkas vendégház elfoglalása után kerékpárral betekertünk a belvárosba vacsorázni, előtte szétnéztünk a városban, végre volt lehetőségem egy ortodox templomba is bemenni, ahol éppen szertartás zajlott.
Hatodik nap: Zombortól Bajáig (65 km)
Elérkezett túránk hatodik, utolsó napja. Az idő végleg elromlott, hosszúszárú ruházatban lehetett tekerni. Jó erős szelet is kaptunk az utolsó kilóméterekre, lassan haladtunk túránk vége felé. Még a határ előtt láttunk egy elhagyatott, régen magyarok által használt katolikus templomot, szomorú látvány volt.
A határt Hercegszántónál léptük át és Dávodig tekertünk a főúton, itt szerettünk volna Szeremle irányába menni, de a helyiek tanácsára mégis inkább az 51-es főúton folytattuk utunkat, Baja előtt az utolsó kilómétereken egy eső is elkapott minket, így jól esett a meleg bajai halászlé ebédre. A mérőórám a bajai vasútállomásnál 670 megtett km-t mutatott. Túránk a Sugovica és a Duna összefolyásánál végződött (a fotón a Türr István Kilátó látható), később vonatra szálltunk és Sárbogárd, Pusztaszabolcs érintésével a fővárosba utaztunk.
Összefoglalás, záró sorok
Temérdek élménnyel, benyomással távoztunk. Megismertünk egy másik országot közelebbről, melyről a magyarok többnyire előítéletekkel gondolkodnak. Beszélhettünk a határon túl rekedt honfitársainkkal is, akik még mindig kitartanak a Délvidéken. Gyakorolják kultúránkat, nyelvünket, hitünket, gondozzák közös emlékeinket, a településeket és templomaikat. Az asszimiláció és elvándorlás miatt azonban sok helyen már csak a középületek, templomok őrzik emlékeiket. A magyar múltat idéző katolikus és református templomok a magyarság elvándorlása, beolvadása miatt jobb esetben múzeumok lesznek, de nagyobb az esély rá, hogy romosodnak majd összedőlnek. Útvonaltervünkön mindig kiemelt figyelemmel követtük a magyarok által lakott / szórványban lakott településeket. Kerékpáros szempontból a kép felemás. Őszintén szólva a Tisza-mente nem kifejezetten egy kerékpáros útvonal, kevés az árnyék, hosszú, sík, monoton szakaszokat is érintettünk. Kerékpárutak inkább csak a nagyobb városokban, vagy azok bevezető szakaszain találhatók. Sok hozzánk hasonló túrázóval nem találkoztunk, de azért volt rá példa. Az általunk megjárt szerb országutak azonban jó minőségűnek, szélesnek és kisebb forgalmúnak bizonyultak. A szerb emberek segítőkészek voltak, a külföldiekhez barátságosan viszonyultak. Én úgy éreztem, hogy a múlton szeretnének ők is túllépni és egy békésebb országban élni.
