Hosszú fárasztó út, köves, sziklás part kristálytiszta vízzel, tengeri sünök, vízi strandpapucs és felemás időjárás – nagyon röviden összefoglalva ennyi emlékem maradt gyerekkoromból Horvátországról. A kétezres évek elején, 12 évesen jártam a horvát tengerparton utoljára – talán ez volt az a „hőskor”, amikor minden családnak mennie „kellett” üdülni szomszédainkhoz a megunt Balaton helyett. A mi családunk is megtette zarándokútját ide, szép volt, meg minden ehhez hasonló, de azóta nem éreztük szükségességét, hogy újra ellátogassunk a horvátokhoz. Érlelődött bennünk azonban a gondolat, hogy milyen jó lenne a tengerig eltekerni, sőt a tavalyi Bácska-túránk során egy rövid ideig a horvát oldalon is kerekeztünk, ekkor jött az ötlet, hogy a jövő évi, immár hagyománnyá váló nagy-kerékpártúránkat Horvátországon keresztül tegyük meg. Sőt, adta magát a gondolat, hogy a Balaton szerelmeseiként kezdjük a tekerést a magyar tenger csücskétől, így a túra a „Tengertől tengerig” mottót kapta.
Következzen a vázlatos útvonalunk (összesen 487 km tekerés):
Első nap: Balatonberény – Bak – Lenti – Rédics (határátkelés) Hosszúfalu (Szlovénia) – Lendva – Muraszerdahely (Horvátország) – Csáktornya – Varasd 120 km
Második nap: Varasd – Novi Marof – Szentivánzelina – Sesvete – Zágráb 81 km
Harmadik nap: Zágráb – Károlyváros – Bosanci (szállás) – késő délutáni kitérő Szlovéniába, Vinicába 102 km
Negyedik nap: Bosanci – Severin na Kupi – Vrbovsko – Delnice – 501-es út Szádrév irányába – Kostrena (tengerpart) 102 km
Ötödik nap: Kostrena – Rijeka – Opatija – Rijeka – Szádrév – Kostrena 68 km
Hatodik nap: hazautazás autóval
Első nap: Balatonberénytől Varasdig
A nap egyik legnehezebb része volt a kelenföldi 4:12 órakor Balatonberénybe induló kanizsai személyvonatra felkelni és felülni. A második legnehezebb pedig a 3 óra 42 perces menetidő kivárása volt a vonaton. Sok kerékpárossal találkoztam a hajnali órákban, ugyanis sokan Siófokig mentek a Bringamánia rendezvényére egy jó kis tókerülésre. Én viszont elzötyögtem a tó fővárostól legtávolabb eső pontjáig, Balatonberényig. A vonatról leszállva 100 méterre volt a part, ahol egy segítőkész horgászt megkértem, hogy készítsen rólam egy fotót a tó előtt. Ekkor még csak reméltem, hogy a tengerpartnál is fog egy kép készülni rólam négy nap múlva. Balatonberényből továbbgurultam néhány kilométert, ahol csatlakoztam édesapámék baráti társaságához, akik Győrből érkeztek autóval. A 76-os, majd a 75-ös főúton mentünk a magyar határig. Eredetileg Letenye irányába szerettünk volna indulni, ám túránk időpontjában (2019. május) a főúti határátkelő hídépítés miatt le volt zárva, az autópályán pedig értelemszerűen nem mehettünk át, ezért Rédicsnél léptük át a határt (ezzel a túra előtt már tisztában voltunk, úgyhogy nem ért minket kellemetlen meglepetés). Előnye a módosított útvonalnak az volt, hogy egy kicsit szlovéniai területeken is tudtunk tekerni, sőt a magyarok által még mindig jelentős számban lakott Lendvát is érintettük. Hátránya, hogy a 75-ös főút elég dimbes-dombos tájakon vezet keresztül, de egy kis edzésnek jó volt a későbbi horvát emelkedőket tekintetbe véve. A túra magyar szakaszát elég gyorsan ledaráltuk, szerencsére nem volt nagy forgalom, látnivalókat tekintve egyedül Bak, valamint Lenti említésre méltó ezen a szakaszon. A szlovéniai magyarok központja Lendva egy kis ékszerdoboz a határmentén: Makovecz tervezte színház, Szent István-szobor és egy hangulatos vár és kiállítás várja az érdeklődőket. Nekünk külön szerencsénk volt, a várban ingyenesen volt látogatható az amúgy nagyon igényes kiállítás. A várban beszélt a személyzet magyarul és a magyar zászló is megfért a szlovén mellett. Szlovéniában körülbelül 20 kilométert tekertünk, majd átléptünk a határon, elértük Horvátországot, ahol az első település Muraszerdahely volt. Itt nem álltunk meg, csak a Murán átívelő hídon egy fotó erejéig. Egy kisebb pihenőt Csáktornyán tettünk, ahol megnéztük a felújítás alatt álló várat. Zrínyiek főhadiszállása volt a vár hajdanán, jelenlegi állapotát nézve valóban ráfér a tatarozás. Csáktornya után egy kisebb kitérővel (magyarán eltévedtünk) megérkeztünk Varasdra, ahol az első napi szállásunk volt. Varasdot ajánlották a horvát turisztikai szakemberek előzetes érdeklődésünk során, hogy semmiképpen se hagyjuk ki, mert szép barokk belvárossal rendelkezik. Hangulatos volt este sétálni utcáin, fotózkodni a vára előtt. A kis kitérővel együtt első napunk bizonyult a leghosszabbnak, ezért a hajnali kelés és 120 km megtétele után nagyon jól aludtam. Szállásunk az Apartman Nazorova volt, közvetlen a belváros szomszédságában. A tulajjal nem is találkoztunk, mivel ki volt fizetve a szállás a kulcsot a lábtörlő alatt hagyta, és amikor elmentünk mi is úgy tettünk. Mindezt sms útján kommunikáltuk le.
Második nap: Varasdtól Zágrábig
Erre a napra kevesebb távot szántunk, hogy a fővárosban legyen időnk nézelődni. Valóban nem volt sok az előre tervezett 80 km, de rögtön Varasd után egy hegyi kitérővel Varazdin Breg felé mentünk, ahol nagy szintkülönbség volt. Tanácsos lett volna egyből a 3-as főútnak menni, mert nem volt nagy forgalom rajta, s a főút nagyjából kevésbé emelkedős részeket követ. Alapvető tanács, hogy célszerű utunk során a térképen látható kisebb utakat kerülni, mert a domborzat könnyen megtréfálhatja az embert. A szezon előtt nem találkoztunk szerencsére nagy autóforgalommal, az utak jó minőségűek voltak, egyedül a kerékpárutak hiányoztak a városok bevezető szakaszai kivételével, de ebben sajnos mi magyarok sem állunk túl jól, úgyhogy mi már örültünk a horvát főutak „simaságának” is. Mindenesetre voltak szép emelkedők a hármas főúton is. Szentivánzelina központjába egy olyan meredek emelkedő vitt, hogy ki is kellett fújni magunkat a központban. A táj itt kezdett egyre „durvulni”, de elértük időben Zágrábot. Zágráb igazi nagyváros, nem volt könnyű bejutni a belvárosig, sok lámpa és autó állta utunkat. Szállásunk (Apartments Paromlin) nagyon jó helyen volt, a vasútállomástól és a központtól 150 méterre. A szállásadót kicsit megleptük korai érkezésünkkel, de időben kipakoltunk és gyalog indultunk a belváros felfedezésére. Sok turista, egy gasztrofesztivál, egy hangulatos sétálóutca és egy budai várhoz hasonló, kisebb léptékű fellegvár fogadott minket, a hegyoldalon szőlő is termett. A zágrábi püspöki templom is egy nagy látványosság, magyar vonatkozása is volt, Szent László királyunk alapította. Mellékoltárának alakjai pedig: Szent István, Szent Imre herceg és Szent László alakjai. A székesegyházban nyugszik még Zrínyi Péter is, aki a Wesselényi-féle császárellenes összeesküvés egyik alakja. Igazából annyit sétáltunk Zágráb belvárosában, hogy a lábam jobban megérezte a mászkálást, mint a tekerést. Egy pizzával zártuk a napot, de utólag megbántam, mert nehéz ételnek bizonyult és szomjas is lett tőle éjszaka az ember.
Harmadik nap: Zágrábtól Bosanci falujáig
Zágrábból elindultunk kora reggel, a város felén még át kellett küzdeni magunkat, de nagyon vártam, hogy túljussunk a néhol budapestit idéző forgalmon. Reggelizni egy Száva folyó melletti péknél tudtunk, a folyón átérve még át kellett jutni a sok felújításon, terelésen. A fővárost elhagyva ismét dombosabb tájakra érkeztünk. Károlyvárosig az út viszonylag eseménytelenül telt. Volt egy-két erdős szakasz, amelyen üdítő volt áttekerni, de alföldi jellegű terepen is mentünk. Az időjárás fordult rosszabbra, eső bosszantott minket, s felerősödött a szél is. Károlyvárosban ezért nem is tudtunk annyira szétnézni, de a városról amúgy sem volt annyira jó benyomásunk, mint mondjuk Varasdról. Az épületek kevésbé voltak karbantartva, kicsit csalódás volt nekünk ez a város. A főtere úgy néz ki, mint a győri Széchenyi tér 30 évvel ezelőtt – mondta egyik útitársunk, s ez valóban igaz, mintha Károlyvárosban megállt volna az élet. Egy buszpályaudvaron próbáltuk kivárni az eső végét, addig ebédeltünk gyorskaját egy helyi árusnál. Miután elhagytuk a várost, kicsit megijedtünk a forgalomtól, azonban az út kettévált és a Rijekába tartó 3-as főút már nem bizonyult forgalmasnak, el is döntöttük, hogy amíg lehetséges a főutat követjük az emelkedőket sejtető kitérők helyett. Az út amúgy nagyon a Verdák c. rajzfilm 66-os útjára emlékeztetett, látszódott rajta, hogy régen mekkora forgalom lehetett itt (bezárt vendéglátóhelyek, pihenők), azonban az autópálya megépítésével teljesen elnéptelenedett, s marginálissá vált az átmenő forgalom. Számunkra ez azonban korántsem volt baj, az autók helyett az emelkedőkre lehetett így koncentrálni. A megpakolt csomagokkal a bringákon ez nem is volt olyan könnyű feladat, azonban szerencsére nem volt utunk során olyan emelkedő, ahova ne tudtam volna feltekerni, erre büszke vagyok. A harmadik nap végére nem volt szállásunk foglalva, s mivel viszonylag kevésbé lakott helyen kerékpároztunk, a 98. kilométernél megálltunk egy út menti motelnél, ahol étterem is volt (a hely neve: Bosiljevo). Ez Bosanciban volt, a helységet falunak nevezni is túlzás. Innen azonban nem volt messze a szlovén határ, sőt, hogy meglegyen a 100 kilométeres napi adag, átmentünk a legközelebbi szlovén faluba. Ehhez a Kolpa folyót és a határállomást kellett kereszteznünk, de az átjutás könnyedén ment, személyi igazolványunk felmutatása után néhány száz métert tekerve kóstolhattuk már a szlovén Union és Lasko söröket. Felmentünk a Viniski gradba is, a várból jól lehet látni a folyó völgyét.
Negyedik nap: Bosanci falujától Kosternáig
Követtük ezen a napon is a 3-as számú főutat. Az út egyre csak emelkedett, szerpentinek mindenütt. Erre a szakaszra érdemes étellel is készülni, mert nem sok település van, ahol boltot is lehet találni. Sajnos az időjárás nem javult, fel kellett venni az esőkabátokat is délutánra. Delnicében találtunk még akkora civilizációt, hogy egy helyi Lidlben tudjunk némi táplálékot magunkhoz venni. Elhaladtunk az Omladisko tó mellett is, ekkorra már a köd is kezdte nehezíteni a dolgunkat. Kezdtünk „átfagyni”, s elkövettük azt a hibát is, hogy nem hoztunk otthonról jó magyar pálinkát az útra. A túra egyik pontján azt hittem sohasem ér véget az emelkedők sora, 900 méteres magasságban lehettünk, 12 fokot mért a hőmérő és körülbelül 10 méterig lehetett látni, mikor az 501-es útra fordultunk Szádrév (Bakar) irányába. Ez volt a fordulópont, ezek után körülbelül 20 km-ig csak gurultunk, fékezni is kellett elgémberedett kezeinkkel, hogy nehogy baleset történjen az esős, csúszós úton. A köd felszakadozott, a hőmérséklet emelkedett, sőt a nap is kisütött, mikor megpillantottuk a tengert. Ez egy csodás pillanata volt az egész utunknak. A tengerpart mentén még volt néhány emelkedő, de sikeresen elértük tengerparti kilátással rendelkező szállásunkat, Kostrenában az Apartman Doderovicot. Megázva jól esett a meleg zuhany, sőt szállásadónk kedves volt, autóval elvitt minket egy étterembe (Anic Kostrena) is, ahol tudtunk vacsorázni. Én egy tenger gyümölcsei tésztát ettem, ha már elértük a tengert. Vendéglátónk ajánlására hazafelé a tengerparti sétányon indultunk vissza, amely igazán hangulatos volt, sokan kutyát sétáltattak, futottak ezen a részen.
Ötödik nap: A horvát tengerparton: Rijeka, Opatija, Bakar
Utolsó napunkon a szállásunk változatlan maradt, innen kiindulva fedeztük fel a környéket. Rijeka (azaz magyarul Fiume) nem volt messze, 15 kilométerre feküdt tőlünk a kikötőváros ódon utcáival, hatalmas hajóival. Rijeka igazi nagyváros, házai monarchia korabeliek, ütött-kopott minden. Hangulatos kocsmái, valamint egy hatalmas kikötője van, a különleges tengerparti stadionjáról nem is beszélve. Más jellegű hely a szomszédságában található Opatija, mely igazi üdülőváros, az osztrák arisztokrácia egykori pihenőhelye, elegáns villák, angolpark, kiépített tengerparti sétány található itt. Az időjárás miatt nem tudtunk fürödni, fürdőruha helyett esőruhát hordtunk ezen a délelőtt. A helyi Tourinformban találtunk néhány hasznos térképet a környék áttekintésére. Túra és kerékpárútvonalakkal kapcsolatban is nagy segítségek a kapott anyagok, melyeket eltettem megőrzésre. Opatijában is cudar idő volt, a strandon volt még hely bőven, de így bárhová állhattam a fénykép kedvéért, amely a balatonberényi ellenpárjaként sikeresen elkészült rólam. Szállásunkra visszamenvén még elhatároztuk, hogy megnézzük Szádrévet (azaz Bakart) amely egy kis öbölben bújt meg a hatalmas hegyoldalak alján. Maga az út is meredek volt lefelé, melyet visszafelé is meg kellett másznunk. Szádrév azonban talán az általunk felfedezett tengerpart egyik leghangulatosabb helyének bizonyult. Kis halászfalu egy-két kiülős hellyel a tenger közvetlen szomszédságában, itt volt egy „halpecsenyés” is, a nyers halakra mutatva kisütötték nekünk, amit kívántunk és egy kancsó adriai fehérbor társaságában elfogyasztottuk. Az idő is kisütött és szépen láttuk a minket körbevevő hegyeket. Az egyik hegygerincen futott az autópálya, nem kis teljesítmény lehetett megépíteni. Az ember még több időt is eltöltött volna a környéken, nem messze volt Krk szigete is, ahová egy hídon át lehetett volna eljutni. Érdemes lett volna még megnézni Crikvenicát is, de ezekre a helyekre most nem volt időnk – de így is jól teljesítettünk, mert 5 nap és ilyen idő, valamint terepviszonyok között 487 km-t „daráltunk le”.
Ha nyaralásra nem is, de kerékpáros felfedezésre érdemesnek találtam a horvát tengert. Természetesen nyaralóknak, pihenni vágyóknak inkább a homokos strandokat ajánlanám (pl. egyes strandok Krk szigetén). Elbűvölt azonban az Adria közvetlen környezete, a tiszta vize, a különleges tengeri halai, valamint a part menti emelkedők. Magyar ember számára mindig különleges egy ilyen túra, s mindig fog újdonságokat tartogatni. Ajánlott a kerékpártúrát főszezonon kívül megtenni, mert nyáron nagy lehet a partvidéken a forgalom, ez nem Ausztria: külön kerékpárutak itt nincsenek, ez azonban senkit ne tartson vissza: az autósok türelmesek, a helyiek segítőkészek, nem találkoztunk a hosszú út alatt rossz benyomással.
