Idén június 2-án rendezték meg a 2019. évi siófoki Tour de Pelso névre hallgató rendezvényt, melyről már tavaly is írtam egy beszámolót, de most sem tudom megállni, hogy ne emlékezzek meg egy blogbejegyzésben az eseményről.

Elöljáróban azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy a Balaton körbetekerése amúgy nagy buli. Mindegy milyen módon, hány nap vagy éppen hány óra alatt. Bringaúton vagy közúton – lényegtelen. A táv nem kevés, akik egy nap alatt teljesíteni tudják – azok előtt le a kalappal. A táj változatos, szemet gyönyörködtető. Sok ember fantáziáját megmozgatja a rengeteg települést átszelő útvonal, jó pár embert ismerek, akik a Balaton partján kedvelték meg a kerékpározást. Kiélhetik magukat a verseny és hobby kerékpárosok is az útvonalon, igaz a versenykerékpárosoknak a meglévő rossz állapotú Bringakörút nem ajánlott, illetve a hivatalos bicikliút sok „felesleges” kitérőt is tartalmaz. Jó lenne, ha a főúton is lehetne tekerni, de ezt nem szabad az átlagos napokon.

A Tour de Pelso rendezvény elsősorban a versenykerékpárosokat próbálja megszólítani, hiszen a főútvonalon lehet a nevezés birtokában tekerni, a lehető legegyenesebb útvonalon. A leghosszabb versenykiírás a 202 km-es távolságú Balaton Maraton. Lehetőség van amúgy részt venni rövidebb távokon is, de ezen kiírások nevét le sem írom, mert olyan kevés érdeklődőt vonzottak. Idén még rendeztek egy Balaton Maraton váltót is, csapatokban is lehetett indulni. Őszintén szólva nem ártana egy profil tisztítás, mert a résztvevők túlnyomó többsége a Balaton Maratonon vett részt, noha ez nem volt mindig így. A hobby kerékpárosokat az évek során több rendezvény is elszippantotta, mint például a Bringamánia vagy az Ultrabalaton. A verseny tehát a saját határaikat feszegető kerékpárosoknak szól, a cél a minél gyorsabb beérés és punktum. De ha ilyen szemszögből nézzük a Pelsot, akkor is több rendezési hiányossággal, bakival találkozunk.

A kapott rajtcsomag tartalma nevetséges, egy darab nápolyit tartalmazott egy zacskó gyógynövényes cukorka mellett, ez volt a pakk ehető tartalma. Egy újságot valamint egy reklámanyagot kaptunk még a „tárgyi ajándékok” mellé. A versenyhez továbbá egy rajtszám, valamint egy időmérő chip volt mellékelve. Elkövették azt a hibát a szervezők, hogy a versenyt vasárnapra tették, mert így a 18 óra utáni eredményhirdetésen és tombolán a hétfői munkanap miatt sokan nem tudtak maradni. A rajt elindítása után (8 órakor) lassú felvezetéssel Zamárdiig haladtunk, egészen komótosan. Számomra ez volt a legnagyobb élményt nyújtó pillanat. A kerékpáros-tömeg látványa igencsak megdobogtatta szívemet, szuper volt ebben a tömegben tekerni. Zamárdi után pedig lassan eloszlottak a versenyzők, az élboly elillant és a mögöttük tekerők először egy sávba, majd szépen libasorban követték egymást. A vasárnapi időpont talán az időjárásban kompenzált minket, a szombati erős szél után enyhe széllel találkoztunk, nem hátráltatott a haladásban. Én még a helyi zivatarokat is kikerültem, Siófokon napközben volt egy jókora zápor is. Idén már teljesen „felvérteztem” magamat a versenyre, erre jó alkalom volt az egy héttel korábban tartott horvátországi kerékpártúránk, amelyek után az itteni emelkedők egyáltalán nem tűntek vészesnek. Bicajt is váltottam, trekking helyett sikerült egy belépő szintű versenykerékpárt szereznem magamnak, mellyel érezhetően javult a haladási sebességem (a fizikai állóképességem erősödése mellett). Természetesen tisztában voltam azzal, hogy hol a helyem, elsősorban a 10 óra alatti beérkezést tűztem ki magamnak, melyet mint kiderült simán megugortam idén. A déli parton könnyű volt a haladás: 28-30 km/h tempót tartottam, az első pihenőig (Fonyód) meg sem álltam. A 7-es főút szerencsére nem forgalmas: ez a meglévő autópályának és az előszezonnak köszönhető. Az út minősége is jobb, mint az északi parton futó „rokon” 71-esé. A pihenőállomások idén is a hasonló szolgáltatásokat nyújtották: meleg ásványvíz, fél banán és megolvadt csokis nápolyi. Rendben, értem, hogy a nápolyis a szponzor de akkor legalább ne csokisat adtak volna… Egyébként nehezen értem, hogy a 9500 forintos nevezési díjba miért nem fért bele egy kis müzli, de a biztonság kedvéért hoztam magammal. (Régebben a rajtcsomagban magnéziumot is kaptunk, amely szintén nem elhanyagolandó adalék egy ilyen hosszú verseny során). Az északi parton jöttek a nehézségek, hiszen a terep dimbes-dombossá vált, Badacsonynál már túl voltunk a 100. kilométeren. Elsősorban mint hobbykerékpáros nagyon büszke voltam magamra, de tudtam, hogy ezután jön a neheze: a Badacsony – Balatonfüred szakasz az amely igazán nehéz a versenyben. Nekem itt van a holtpontom, a füredi benzinkút mintha soha nem akart volna eljönni, sőt kísértettek a tavalyi rossz emlékek Örvényesen (izomgörcs), de most szerencsésen elkerültem. Gond nélkül eljutottam Füredig, onnan pedig már csak 20 km volt a következő állomás Balatonalmádi, amely után pedig már szinte élménytekerés volt a maradék 40 km. Természetesen a pihenőállomásokon kívül többször megálltam ténylegesen csak néhány percre. Az utolsó szakasz a fizikai fáradtság mellett az útszakasz minősége miatt volt nehéz: a 7-es főút Siófokra vezető szakasza borzalmas állapotban van. Az út széle a nyomvályúk miatt annyira megemelkedett, hogy le kellett marni, amely tényleg alkalmatlan (verseny)kerékpáros közlekedésre. Választanom kellett, hogy defektet akarok-e kapni a 180-190. kilométer környékén vagy kockáztatom a sáv középső részén történő haladást. Az utóbbit választottam. A 71-es főút sofőrjeiről pedig nem is tennék említést, hihetetlenül arrogánsak és türelmetlenek voltak velünk, nem múlt el idén sem az esemény dudaszó nélkül. Idén is megállapítottam: főútjaink sem alkalmasak versenykerékpározásra. A közlekedési kultúra hiánya természetesen nem a szervezők sara, de néhány tájékoztatás az útvonalon vagy rendőri jelenlét megléte a mezőny hátsó részén is jó lett volna. Mindenesetre én örültem a célba érésnek, 8 óra 40 perces időt mért az Endomondo mikor beértem, a kerékpáros órám szerint 8 óra 10 percet tekertem, tehát mindössze 30 percet pihentem a 202 km alatt összesen, úgyhogy elégedetten nyugtáztam a napot.

A verseny lebonyolítása miatt viszont szomorú vagyok. A szurkolók a verseny alatt semmilyen tájékoztatást nem kaptak, hol tart az élmezőny, nem lehetett ugyanis kivetítőn követni az eseményeket. A cél sem volt egyértelműen azonosítható a „futottak még kategóriának”. A rendezvény honlapja pedig nem frissül, eredmények is máshova kerültek fel, amelyekben 20 perc (!) eltérés tapasztalható az általunk mérttől – ez elég nagy differencia. A tombolahúzást pedig előbb elkezdték a meghirdetett időpontnál, úgyhogy az elejéről lemaradtam. Kicsit bohózat volt, mikor nagyjából 5-ből 4 szám hiányzott a résztvevőkből, hazaindultak sokan a vasárnapi időpont miatt. A főnyeremény pedig – most kapaszkodjunk meg – egy mountain bike jellegű gyermekkerékpár volt. A célban adott tésztáról pedig ne is beszéljünk, kis adag bolognai sajt nélkül. A 9500 forintból néhány grammra sem tellett. A szponzor ostyáit pedig már csak pénzért lehetett megvásárolni a rendezvénysátor mellett. Nagyon gáz ez, nemcsak egy nyugati rendezvényhez képest, hanem a Tour de Pelso korábbi éveihez is. Az ember pedig azt gondolná, hogy fokozatosan fejlődünk, nem pedig visszafejlődünk.

Érdemes lenne pedig a szervezőknek kicsit szétnézni például az ausztriai Mörbisch-en rendezett Fertő-tó Radmarathonon. Szuper, naprakész honlap, a rajtcsomagban komoly rendezvényeket promózó anyagok, turisztikai kiadványok, kerékpáros élelmiszerek és étrendkiegészítők (száraztészta, magnézium, szőlőcukor, rizstej, izomlazító…stb.) voltak megtalálhatók. A rajt utáni eseményeket élő kivetítőn lehetett követni a rendezvénysátorban, az útvonalon rendes tájékoztatás, a rendezők több helyen irányították a mezőnyt, valamint értékes tombolanyeremények voltak (többek között wellness hétvége vagy egy drága prémium versenykerékpár). A szervezők azóta is emailekkel tájékoztatnak az aktuális osztrák kerékpáros eseményekről, valamint már lefixálták a jövő évi versenyidőpontot is. Ég és föld volt a különbség a kettő esemény között.

Tour de Pelso, Isten veled, jövőre máshol tekerek!